Berlini expedíció

A Sodipedia wikiből

2014 augusztus 1-én SoDI Berlinbe utazott, látogatását eredetileg egy hónaposra tervezte, ez idő alatt német nyelvtanfolyamon vesz részt. A német fővárosban már az első napokon rendkívüli kalandokban volt része. Egy hét elteltével úgy nyilatkozott, szívesen maradna még egy hónapot, vagy akár többet is - noha szeptember 23-án elvileg Budapesten kell lennie, büntetőtárgyaláson.

Előzmények

Endre 2014 elején fordult a némettanulás felé, egy évvel korábbi utazása eredményeképpen. A snecológia megosztott abban a kérdésben, hogy ezt az új mániát berlini vendéglátója, K. Andrea iránt érzett szerelme váltotta-e ki, vagy elszánt munkakerüléséhez talált benne ideig-óráig eladható pótcselekvést. Igen valószínű az is, hogy a Kolosy téri kanapéról - amely éveken át szolgált otthonául, és ahol a recskafilmek is készültek - rajta kívül álló okokból kellett távoznia, minden ingóságával együtt. Ehhez 1000-1500 euro állhatott rendelkezésére, ismeretlen forrásból.

Az első két pofon

Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Nem lehet a bélyegképet a célhelyre menteni
SoDI nózija a csetepaté után.
SoDInak Berlinbe érkezve szembesülnie kellett azzal, hogy a régóta kinézett odú foglalt: Andi már nem szingli. Endre egy évvel korábbi kiutazása előtt saját bevallása szerint két hétig mellőzte az önkielégítést, mivel éltette a remény, hogy összejön "valami". Így kétségtelen, hogy a fejlemény érzékenyen érintette, már csak azért is, mert számított Andi kisszobájára is, legalábbis az első napokban.

Ezt követően biciklis kirándulásra indultak Andreával, mégpedig a járdán. Ezen felháborodott egy helyi lakos, és előbb egy nádszéket vágott SoDIhoz, majd az értetlenül hetyetyéző Recskaboyt alaposan orrba is vágta. Endre csak négy nappal később fordult orvoshoz - magyar és német társadalombiztosítás híján tartott a költségektől. Ekkorra már lehetetlen volt helyrehozni elferdült ormányát, amely így mostantól kajla periszkópként kémleli SoDI jobb térfelét.

Németcsibe-vadászat

A mélyen vallásos, keresztény-konzervatív ifjú saját szavai szerint az internetes szexbotrányát követően állítólag véglegesen pálfordult, és bibliai alapokra helyezte életét. Ehhez képest Berlinben leginkább a gazdaságos alkoholfogyasztás foglalkoztatja, valamint a lehetőség, hogy ágyba cipelhet valami nőt. "Etikai vészcsengője" a legapróbb esélyre is azonnal kikapcsolni látszik. SoDI beszámolt arról a tapasztalatáról, hogy ha tágra nyitja a szemét, akkor nem is tűnik autistának, ezért ezt az arckifejezést alkalmazza csajozáshoz.

"Hát azért ez elég gáz. Péntek este van, itt van Berlin, pénzem is van, hazajönni is van hova, lakótársak sincsenek, így ha akad csaj (jó, jó: valószínűleg nem fog), fel tudnám hozni, és hiába böngészem a netet egy órája, semmi konkrét ötletem nincs, hova is menjek. Tökre tanácstalan vagyok." (SoDI a Facebookon)


Egyéb kalandok

SoDI egy bevándorló illegálisan továbbadott, lakhatási támogatásból fizetett albérletét vette ki, ami további izgalmas bonyodalmakat vetít előre. Megélhetését magyarországi megrendelői által tervezi fedezni, amit érdekessé tesz a tény, hogy bankszámlája nincsen.

Endre 32 évesen, külföldön, nyelvtudás nélkül és teljesen egyedül ismerkedik a mindennapi élet olyan gondjaival, mint az élelmiszer beszerzése, a mosás vagy a kapcsolatteremtés. Ennek köszönhetően már összeveszett az automata mosodával, hat napig élt egy vekni kenyéren, és mind a nyelvtanulásra, mind a munkára alkalmazza az Elsodikázás technikáját. Ugyanakkor beigazolódott, hogy a snecológus fórumtól budapesti szállásadói tiltották el, ugyanis Berlinből megállíthatatlanul ontja élménybeszámolóit trolljainak - egyéb társaság híján.

Fontos megjegyezni, hogy míg Budapesten Endre minden ingyenkávét és nyomorúságos devizahiteles hőbörgést szorgalmasan dokumentált, állítólagos berlini élményeiről meglepően kevés képanyag született. Sem a fergeteges bulikról, sem a saját albérletről nincs fotó vagy videó, ahogy a nyelvtanfolyamról sem. Az alany közismert, megrögzött hazudozását figyelembe véve indokolt az egészséges szkepticizmus.