I. pátyi zsinat

A Sodipedia wikiből
A pátyi római katolikus templom, az I. pátyi zsinat színhelye

Sodi önmagát keresztényként, ezen belül katolikusként határozza meg. Korábban ezt azzal hangsúlyozta, hogy minden vasárnap keresztet helyezett el a blogján. Ezt a gyakorlatot jelenlegi blogján is folytatja.

Ugyanakkor nem mindenben ért egyet a Katolikus Egyházzal, ezért egyszemélyes zsinatként megreformálta, kiegészítette és kigyomlálta a régebbi, elavult tanításokat, felállítva a maga ötparancsolatát. A Sodi-katolicizmus törvényei a következők:

1. Templomba, egyházi közösségbe fölösleges járni, még évente egyszer is túlzás, ezért Sodi maga tíz éve nem tette tiszteletét.

2. Hasonlóképpen túlhaladott, értelmetlen hülyeség a gyónás és a szentáldozás.

3. A szülők tisztelete helyett a szülőket perrel kell fenyegetni arra az esetre, ha nem biztosítanák számára a kényelmet és teljes körű ellátást.

4. A házasság előtti és házasságon kívüli szexuális kapcsolatra vonatkozó tanításaiban az egyház baromságokat hirdet. Az új parancsolat szerint BKV-jegy térítése mellett 1-2 havonta kell ellátogatni a negyvenes, túlsúlyos, szexpartnerkeresőn megismert szexnagyihoz.

5. Ugyanakkor a hívő kötelessége az ugyanilyen vagy akár erkölcsösebb életvitelű, de önmagukat nem hívőnek beállító polgártársak gyűlölete, esetenként az ellenük folytatott uszítás.

6. Éles határvonal húzódik a szexuális elhajlások területén. Míg SoDI a házasságtörést minden esetben halállal - megkövezéssel - büntetné, addig a házi recskapornó készítése, közzététele, illetve szexpartnerek - "lányok, asszonyok" - keresése általuk egyáltalán nem elítélendő, nincs benne "semmi vállalhatatlan".