Irodalmi percek: Állásinterjú a Ruschestrasse-ban

A Sodipedia wikiből

Az ajtónálló álmosan pislogott. Megigazította vállán a fegyverét, rangjelzését kicsit leporolta. Korán volt, de már a sokadik lefüggönyzött, fekete Tatra fordult be a Ruschestrasse ama bizonyos hírhedt kapualja alá, amelynek még csak az irányába se meri vetni a tekintetét egy átlagos NDK-s dolgozó. Tányérsapkás alakok szálltak ki a nagy autókból, néhol még tábornoki stráfok is villantak. Biztosan megint valami főtiszti értekezlet lesz - gondolta az őr. De hát ez igazán nem az ő dolga. Sőt mi több, nagyon is jól megtanulta, hogy jobb nem ütni bele az orrát a magas rangú elvtársak dolgaiba. Itt a Ruschestrasse-ban hamar a rácsok másik oldalán találja magát, aki túl sokat kérdezősködik.


Guck mal, az meg mintha Jurij Andropov sziluettje lenne! Maga a mindenható KGB feje látogatást tesz a STASI főhadiszálláson!? Akkor ez mégsem akármilyen megbeszélés lesz! Az őr ösztönösen kihúzta magát, megigazgatta az egyenruháját és megpróbált méltóságteljes fejet vágni. Ez egészen 5 percen keresztül tartott, ez után viszont kiült arcára a döbbenet.


A dolgozók lassan szivárogtak a hatalmas komplexumba így pirkadat tájékán. A magasabb rangúak saját autóval érkeztek, az egyszerűbb hivatalnokok a buszról szálltak le. Az őr minden belépőnek ellenőrizte a papírjait, összevetette a vonásaikkal, de egyik se tett rá különösebb hatást. Mind ugyanaz a vastagkeretes szemüveges, kopaszodó, kordzakós kishivatalnok, aki szinte elnézést kér a létezéséért. Az más kérdés, hogy miután átlépték a kaput, némelyek bestiális vadállattá vedlenek át, miután levonulnak a titkos börtönpince komplexumba. Legalábbis ezt suttogják néhányan a Ruschestrasse falain belül. Na de minek is gondolok erre, hát keresem én a bajt!? - ötlött eszébe az őrnek, de ekkor hirtelen más kötötte le a figyelmét.


Az aktatáskás kordzakósok között egy fura alak kacsázott a bejárat felé. Még a sok egyen-hivatalnok közül is kilógott. Makkos cipője kopott, sarka kitaposva. Vasalatlan nadrágja több számmal nagyobb, szárát már kitaposta a cipő sarka. Combján gyanús, olajos foltok. Kávébarna kordzakója félregombolva, nyaknál egy foltban sárgás. Talán lehányta volna!?? Tartása féloldalas, egyik válla lelóg a másikhoz képest. Valószínűleg púpos. A vastagkeretes, fekete pápaszem egy akkora hatalmas veknifejen fityeg, mint amekkorák a nagycsöcsű Ursula pékségében szoktak illatozni hajnalban a kirakatban. A foltokban lógó őszes pinahajakkal övezett, kopaszodó csúf fej akkora masszív, előreugró állkapoccsal van ellátva, hogy a portán a vaksi Jürgen össze is tévesztené a boxerkutyájával, amiről ebédszünetben állandóan mutogatja a tárcában hordozott fényképeit. Félrehordó csúzliszájából masszív sörszag áramlik elő. Még látni is lehetett, ahogy a buszról leszállva a kukába hajítja az addig szorongatott Sudenburger üveget. Ha nem lenne ennyire ápolatlan, távolról még egészen hasonlítana is Honecker elvtársra.


A rendezetlen irodapatkány vaksin hunyorgott az őr felé, igazgatta vastag szemüvegét, az így torz vicsorba fordult felső ajkai közül kilátszott két hatalmas sárga metszőfoga, az előáramló sörszag pedig még bódítóbbá vált. Az őr éppen azon gondolkozott, hogy odacsap egyet a puskatussal és elzavarja ezt a dudaorrú, púpos aktatologatót. Az ilyen sörszagú korcsfajzatok menjenek inkább valamilyen vidéki TSZ irattárába papírt tologatni, itt Berlinben - pláne a STASI impozáns főhadiszállásán - többet adnak magukra az elvtársak.


"Ensu-su-su-suldigum... állásinterjúra jöttem, izé.... hehehe" - kezdte el dadogni a vastag pápaszemes alak. Az őr mérgesen tekintett rá. "Deine Papiere...!" - harapta el gyorsan a "Jude" szót, pedig Mayer SS-Unterscharführer huszonpár éve igencsak a szakasz eszébe véste a helyes kifejezést az ilyen alakokkal szemben. De most ösztönösen körül is nézett a ki nem mondott gondolat miatt, ennél kevesebbért is csengettek már fel embereket éjszaka járó motorú fekete autókkal.


A vicsorgó veknifej motyogva előbányászta szakadozott aktatáskájából a papírost és átnyújtotta az őrnek. Az írás rendben volt, a pecsét rendben volt. Az őr tétovázott, de végül továbbengedte a kopaszodó púpos szerzetet. "Dankeschöndanke" - vetette oda amaz egy vakkantással, és már vonszolta is tovább torz testét a lépcsőház felé. Az őr csak ezután kapott észbe, hogy Andropov elvtárs is az épületben van, talán fel kellett volna telefonálni a személyügyesnek, felengedheti-e ezt a gyanús figurát. Tarkója izzadni kezdett. Ha ebből valami botrány lesz, akkor már csak lábbal előre kerül ki a kazamatákból és akkor is csak valami erdőszéli meszesgödörbe. Riadtan kezdte rángatni a tekerős telefont, de senki nem vette fel. Valószínűleg az irodában mindenki vigyázzban áll Andropov elvtársnak. Scheisse!!


Eközben a pápaszemes veknifej nagy nyögések közepette felbotorkált a lépcsőn. Fent viszont csak az üres folyosó és zárt ajtós irodák fogadták. Tanácstalanul forgatta ormótlan fejét. A falról Lenin és Honecker mellett csak Dzerzsinszij, a brutális CSEKA alapítója nézett vissza rá, no meg Andropov, a KGB jelenlegi vezére. Ekkor nyílt az egyik iroda ajtaja és egy szigorú tekintetű szemüveges férfi csörtetett ki rajta, kifogástalan öltönyben, mellette két géppisztolyos őrrel. Feltűnően hasonlított az utolsó fali portréra. A nyomukban hivatalnokok loholtak. A férfi megtorpant, ahogy szembetalálkozott a félregombolt kordzakós veknifejjel. A géppisztolyosok a fegyverükért nyúltak.


"что он хочет!?" - mordult fel a szigorú tekintetű férfi. A veknifejű nem értett oroszul. Valószínűleg az lehetett a kérdés, mit akar itt. Izzadva kezdte igazgatni a szemüvegét, miközben dadogva válaszolta, hogy állásinterjúra jött. Az egyik tányérsapkás súgta oda az öltönyösnek lefordítva a választ. A szigorú férfi vonásai ekkor megenyhültek, sőt fel is nevetett. "Podoydi" - intett a sápatag szerzetnek, majd nagy lendülettel bevonultak az egyik irodába.


Ott egy székre ültették a fura kis kopaszt, majd pedig körbeülte, körbeállta a sok ezredes és őrnagy. Egymás közt találgatták, mit akarhat a szúrós szemű öltönyös orosz. "Hát nem értitek? Az eligazítást befejeztük, most jöhet egy kis szórakozás! Majd én levezénylem ezt az interjút, úgyse csináltam ilyet komszomolista korom óta" - tolmácsolták a szavait. "Na mondjad elvtárs, mivel tudnál a szocialista haza szolgálatára lenni?" - fordult oda a kopaszodó irodakukachoz. Amaz viszont csak hebegett, habogott, hetyetyézett, egy értelmes szó sem jött ki a torkán.

"спокойствие, elvtárs, спокойствие!" - nyugtatta az orosz. Majd az öltönyzsebébe nyúlt "Nesze, egy kis hazai. A vodkát csak nem veted meg. Igyál, kamerád!" A vastag szemüveg mögött felcsillantak a szemek és hosszú pókujjak nyúltak ki az elnyűtt zakó alól. Mohón markolta meg a laposüveget, majd két kézzel öntötte csúzliszájába a nedűt a kopasz kis szürkeegér. A tisztek nem tudták, mit szóljanak az alkohol kipárolgásos, ápolatlan, púpos veknifejűhöz. De elég régi rutinjuk volt abban, hogy nem szólnak semmit, csak ha Andropov elvtárs kifejezetten felszólítja őket.


Az itókából némi bátorságot merített a púpos. Gépírói állásra akart jelentkezni, hiszen már kiskorától imádta az írógépeket, gyakorlatilag fél életét azzal töltötte, hogy írógépeken pötyögött. Az egyik lótifuti irodistát rögtön ugrasztották egy írógépért. Az ágrólszakadtat eléültették, ő pedig motyogva gépelni kezdett: "hamíííí.... jajjistenem, hogy van ez... mííí....hamíííssss... hehh, mindig megnyomom.... ejnye... haaaamiiiisabb... ejnye..... mindig megnyomom... haamisss...auvau.... jajjistenem, nekem ott valami más van, mindegy...."


Hitetlenkedve néztek egymásra a főtisztek. "Was für ein Trottel!" - morogta egyik a másiknak. Andropov elvtárs is szigorúan vonta össze sűrű szemöldökét. "убирайся отсюда!" - kiáltott rá és az ajtó felé mutatott. A nyomorult továbbra sem értette az orosz szót, de az elutasítás szavak nélkül is egyértelmű volt. Pápaszemes tekintete könnybe lábadt. Hüppögve kezdte bizonygatni, hogy ő igenis jó gépíró, hiszen egész életében ezt csinálta, így mást nem is tudna csinálni. Szakadozott aktatáskájában kezdett matatni, referencialevelek után kutatva. Andropov türelmetlenül tekintett az egyik géppisztolyosra, aki értette a célzást, így odalépett és a gallérjánál rántotta fel a székből a púpos kis zsidót. A hirtelen mozdulattól az aktatáska a földre borult, tartalma pedig szanaszét szóródott a padlón, felfedve szörnyű titkát. Az elvtársak egyre nagyobb szemeket meresztettek.


A padlóra borult papírok és fényképek között ugyanis elképesztő gusztustalanságok kerültek napvilágra. Ott hevert számtalan szakadozott, furcsa foltokkal ékesített fénykép. Meztelen férfiak... meztelen kisgyerekek.... kisfiúk, kislányok... de főleg inkább kisfiúk. Egy barna cigányfiú képe, jellegzetes magyaros, miskolci népviseletben, aki hímtagját mutogatja. Az elvtársak sokmindennel találkoztak már a STASI pincéiben, de ez még nekik is sok volt. Andropov elvtárs is az öklendezéssel küszködött. Ilyen perverzségek Berijánál voltak utoljára. Azért ez mégis túlzás.


A főelvtárs felüvöltött és ismét az ajtó felé mutatott. A két géppisztolyos fogdmeg azonnal ott termett a még mindig zokogó nyomorult mellett és kivonszolták a teremből. A pince felé vezető lépcsőn lefelé haladva az egyik leköpte, a másik pedig nyitott tenyérrel képen ütötte, csak úgy passzióból. Felröhögött a két keretlegény: "Így kell bánni ezekkel a szabotőrökkel, akik csak tehetségtelenül élősködnek szocialista hazánkon, Herr Rocskai. Szép köpés volt, elismerésem!".

"Az a tenyeres sem volt rossz, Herr Gutsche" - kontrázott a másik. "Mekkorát röhögtem, ahogy nekizuhant a falnak."

Leértek egy félhomályban derengő folyosóra, ahonnan cellák nyíltak. Betuszkolták az egyikbe. Letérdeltették a padló közepére, az egyik őr pedig a szolgálati pisztolyáért nyúlt. A veknifejű, akinek az ütés következtében még a szemüvege is összetört, egyre-másra csak ezt motyogta félhangosan: "Mondtak volna inkább egyszerűen nemet...!"


A motyogásnak végül éles csattanás és lőporszag vetett véget. Az egyik fegyveres a folyosó végén megbúvó tekerős telefonhoz lépdelt, majd felhívott valakit. Egy órát is várni kellett, mire néhány civil ruhás ember érkezett meg. Becsomagolták egy zsákba a holttestet, a vállukra kapták, majd néhány rejtett folyosón keresztül egy titkos teremgarázsba cipelték, ahol egy fehér kisteherautó várakozott járó motorral, létrával a tetején. A zsákot behajították a raktérbe, a sofőr pedig gázt adott és az autó elviharzott. A bejáratnál posztoló őr már átizzadta az egyenruháját és a körmét is rágni kezdte félelmében, nem lesz-e gond abból, hogy azt az alkoholszagú pápaszemes kis púpost bejelentés nélkül felengedte az irodákhoz. Nem is törődött vele, mekkora sebességgel viharzik el mellette a sarkon kiforduló fehér kisteherautó.