Irodalmi percek: Az eszmélés

A Sodipedia wikiből

Nem sokkal a budapestre való visszaköltözés után történt. A kis Endi maga mögött hagyva a vidéki iskolát, a fővárosban újra ugyanazokba a korlátokba ütközött, mint azelőtt. Számkivetettként, barátok nélkül kallódott az iskolában, ráadásul eddig sem rózsás, de legalább elfogadható tanulmányi eredményei is látványos romlásnak indultak. Mindezen felül pedig ott volt az anyja is, aki folyamatosan figyelemmel követte minden megmozdulását, sőt rendszeresen bele is szólt.

- A pütösh kujva, pesszeg asz apám békén haty. - gondolta a kis Endi. Ehhez persze hozzátartozott, hogy amióta visszatért az almásfüzitői exodusból, az öregének mintha hozzánőtt volna a kezéhez a borosüveg. Tulajdonképpen csak így bírta elviselni az ütődött fiát, és a nagy részben miatta zátonyra futott életét.


Egyik nap miközben a már-már rituálévá vált onanizálásnak hódolt a nagyszünetben, a hebrencs Fifi elfelejtette bezárni a wc-kabin ajtaját. Így történt hogy egyik osztálytársa rányitott.

- Nézzétek már, baszki! Ez tényleg recskázni jár ki! Nézzétek a zsidót! - röhögtek a fiúk, miközben hősünk mozdulatlanná dermedve ült a wc-n, kezében a pitonnal. Hirtelenjében azt sem tudta eldönteni, hogy eltegye-e, vagy befejezze, amit már elkezdett. A szégyent felülírta a fiatal fiúk közelsége és látványa, így 23 centis csoda gyémántkeménnyé vált. A másodpercnyi csöndet egy hosszú, rotyogós fing törte meg, amit a fajanszon kuporgó, hombárfejű fiú engedett ki magából.

- Bűzriadó, meneküljetek! - kiáltotta az egyik fiú, majd röhögve kifutottak a wc-ből. A pitonrángatás híre viszont perceken belül bejárta a sulit, és még a tanárok is el-elfojtottak egy röhögést, vagy undor ült ki az arcukra.


Ebben az időben a kis Endi szokásává, sőt a számítógép és a maszturbálás mellett egyetlen szórakozásává vált édesanyja idegesítése. Ahogy tette már a nagyanyjával is, ugyanúgy feszítette a húrt Gyöngyinél is aznap délután, majd miután elcsattant egy anyai pofon, a fiúból ez tört elő:

- Leszarlak, te hülye zsidó!


A levegő megfagyott. Gyöngyi kezéből kiesett a pohár víz, amit azért töltött, hogy lehűtse vele ideggyenge gyerekét.

- Mit... mit mondtál?

- Tyemmity. - hazudta a gyáva Endi.

- Te... te... lezsidóztál engem? Eszednél vagy?

- ...

- Fiam, tudod, te mit beszélsz?


Gyöngyi levette a Király utcai lakás egyik polcáról a fotóalbumot egy furcsa, nyolc ágú gyertyatartó mellől, ami ezer éve ott porosodott a polcon. Sosem használták, de a lakáshoz tartozott, Endi bármikor fejből le tudta volna rajzolni.


Ismerős fényképeket látott, magát pár évesen, a szüleit, a nagyszüleit. Utána viszont kikerekedett a szeme. Nagyszülei ifjúkori képein és családi fotóin azonban egy egészen más világ tárult a szeme elé. Szakállas, pajeszos alakok egy kis kelet-magyarországi faluban, kalapos férfiak a Király utcában, esküvő egy sátor alatt, és olyan gyertyatartók, mint ami náluk is volt ez a polcon. És a dátumok a fényképek sarkában: '26, '32, '39 és a legutolsók'44-ből. És utána sokáig semmi, majd a már ismerős képek, de már csak nagyapjával és nagyanyjával, rokonok nélkül. Bár érezte, hogy nem fog örülni a válasznak, de a kíváncsisága erősebb volt.

- Kik... kik ezek az emberek?

- Ők a rokonaid, Fifi.

- De hát... ezek, zs... - nem tudta kimondani.

- Nem ezek, hanem ők. - javította ki Gyöngyi. - És igen, zsidók. Ahogy én is az vagyok, és te is az vagy.

- NAAA!... MIFAN????? MOSTNEEM!!! É-ÉÉPPEN NEM mivan?


Ezzel a földre vetette magát, és a púpján forgolódva csapkodott csápszerű karjaival. Szeme előtt elhomályosultak a dolgok, és csak arra tudott gondolni, hogy ez egyszerűen nem lehetséges. Az iskolában szitokszóként használt zsidó, kedvencében, a Morbid magazinban látott koncentrációs tábort ábrázoló "vicces" rajzok vibráltak a tudatában. Ez nem lehet ő! ezen eddig nevetett, és most hirtelen valósággá válik?


- Fifi! Fifi! - próbálta megnyugtatni Gyöngyi. - Mit gondolsz, miért nem vagy megkeresztelve? Persze, se apád, se én nem hiszünk istenben, meg egyébként is, rendes mszp-s család vagyunk, de gondolj csak apád haverjára, a Géza bácsira. Előbb volt párttagkönyve, mint Bandinak, aztán megszokásból mégis megkereszteltette a gyerekeit. Az én szüleim viszont soha sem mentek volna ilyesmibe bele. Már az is megrázta őket, hogy gójhoz mentem hozzá, még akkor is, ha rendes, szocialista embernek tűnt. De na aggódj, a zsidóság anyai ágon öröklődik, úgyhogy a mi törtvényeink szerint teljesen zsidónak számítasz.


Endre innentől kezdve kezdte gyűlölni magát, és a zsidókat, akikben az anyját látta, akit legszívesebben megfojtott volna egy kanál vízben. A zsidókban őt látta, rajta keresztül meg magát is. Tovább fokozta ezt az érzést, hogy az összes zsidó, akivel találkozott vagy a tévéből ismert, mind magabiztos és intelligens, de legalábbis sikeres és gazdag volt. Endre utálta őket, de még inkább irigyelte. Egyszerre akarta elpusztítani mindet (élükön az anyjával) és közéjük kerülni.


Ekkor került a képbe Sas tanár úr, aki gazdagságot ígért neki, és a közös munka révén be- azaz visszakerülést a zsidók közé. Endre pedig mohó volt...