Irodalmi percek: SoDI karácsonya

A Sodipedia wikiből

Nagy csörrenésre ébredt fel. Álmában lelökte az egyik sörösüveget a földre a kanapéról, amin aludt. Az okosórájára nézett, és úgy gondolta: ha már így alakult, ideje lenne felkelni így délelőtt 11 óra tájékán. Nyújtózkodott egy nagyot és a másik oldalára fordult. De abban a pillanatban fájdalmasan fel is kiáltott. Az egyik söröskupak abból a temérdekből, ami az ágyán hevert, beleállt az oldalába. Dühösen nyúlt hátra és hajította át a fájdalmat okozó kupakot a szoba túloldalára, míg a többit egy mozdulattal odébb söpörte a libafos színű kanapén. Vissza kell fognia magát, nem kiabálhat. Volt már ilyen, hogy kopogtak hasonló esetben, aztán hallgathatta a német nyelvű karattyolást, hogy mit szabad és mit nem neki albérlőként.

Szóval inkább lerúgta a lepedőjét, ami magával sodorta a kanapén szintúgy hegyekben heverő kábelek, dobozok, papírok, bevásárlószatyrok egy részét. Próbált ismét átfordulni a másik oldalára, de ez nem járt sikerrel, mert méretes púpja miatt inkább csak himbálózott, mint egy teknősbéka. Végül egy nagy lendülettel sikerült felülni. Bárgyú arccal dörzsölte a szemeit és most már rájött, miért fáj a feje. Azt az utolsó két sört már nem kellett volna ledönteni előző éjszaka, stream-elés közben. Remélhetőleg ezúttal nem kottyantott el megint részegen valamilyen régóta őrizgetett privát titkot a fórumtrolloknak, mint legutóbb, amikor angolul gagyogva a 20 év óta gondosan titkolt masztipartis kommentet ismerte el. Erre azóta se emlékezett, hogyan történhetett meg.


Bár 40 életév felé közeledett, olyan kínlódó nyögésekkel kísérve kászálódott fel a libafos színű kanapéról, mint egy érelmeszesedéses 80 éves apóka. Első útja a konyhába vezetett és szokás szerint kávét forralt. A művelet végeztével bevitte magával a bögrét a fürdőszobába. Bár most még csak pisilnie kellett, tudta, hogy azt állva nem teheti meg, egy újabb főbérlői balhét kockáztatva, így inkább helyet foglalt az ülőkén. A kávé majd úgyis megteszi a hatását. A wc-n trónolva odahelyezte bögréjét maga elé a mosógép tetejére, miközben felcsapta a tablet-jét és szintén maga elé állította.

Szokás szerint a fórumot kezdte olvasgatni, már megint mit írogatnak róla azok a szemétládák. Utálta őket, de egyúttal valamilyen szeretetféle érzés is keveredett a gondolatai közé. Olyan magányosan él itt Berlinben, mint a kisujjam, gyakorlatilag senkivel nem tud szót váltani. Itt az albérletében néha üvöltözik vele a nagydarab, ogre kinézetű főbérlő, és mivel sok év itt tartózkodás után sem ért rendesen németül, csak 500-600 euró asztalra helyezésével tudja normalizálni a viszonyt. A munkahelyén megvetik, "kvótaembernek" titulálják, csak a legszükségesebb esetben érintkeznek vele. De legalább hagyják békében mormogni a billentyűzet felett az egyik sarokban. Magyarul pedig már időtlen idők óta nem szól hozzá senki, így az egyedüli kapcsolat a külvilággal mégis ez a fórum. Már úgy megszokta az egyes nick-ek jelenlétét és csipkelődéseit, hogy egyenesen hiányoznának, ha nem lennének.


Most is szokás szerint az esti stream-en hahotáztak a fórumon, osztogatva egymásnak a kivágott jeleneteket. Elmondták mindenféle fogyatékosnak és persze ezúttal is a hiteleiről, adósságairól, baleknak titulált döntéseiről kérdezgették. Kiválogatta azt a pár kommentet, amire tudott valami semmitmondó magyarázkodást odaböfögni, beírta, hogy minden fasza és minden a tervek szerint halad, végül kissé idegesen kikapcsolta a tablet-et. Eddigre a "műveletével" is végzett. Lehúzta a wc-t, de mivel a matéria nem nagyon akart távozni, a wc keféért nyúlt. Nemes egyszerűséggel belecsoffantotta az anyag közepébe és azzal tunkolta le. A wc kefe kinézete és színe megsínylette a műveletet, de nem volt most ideje ezen morfondírozni, ezért inkább visszaállította a helyére.

Gyorsan elvégezte a "fazonnyírást" az elektromos hajvágóval, amit egyik reggel sem hagyhatott ki. Hátha pont ma keveredik össze egy "németcsibével" és muszáj lesz szégyenlősségét, a Kangát megszégyenítő erszényhez hasonlító műtéti hegeit, no és persze a női nem iránti általános megvetését legyőzve produkálni valamit. Magától is tudta, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, de azért makacsul éltette a remény. A fazonnyírás után beállt a zuhany alá, gyorsan lecsapatta magát, majd a törülközőjébe bugyolálva visszatért a szobájába. Kollégái sanda megjegyzései óta tudta, hogy csípős emberszagán, taszító szájszagán és az áporodott hereszagon a zuhanyzás sem segít, így még hosszan befújta magát egy olcsó dezodorral, amit még pont ki tudott gazdálkodni a napi 5 eurós keretből.


Nem volt véletlen ez az alapos készülődés. Hiszen - ahogy a naptárra pillantott - nagy nap van ma! December 24-e van. Jézus Krisztus, a Megváltó születésének az ünnepe. Otthon is össze szoktak jönni Gyöngyi mamával Újszászon, hogy ilyenkor koccintsanak egyet a pangasius fölött. Bár anyja már évek óta szeretné, hogy egy pár nappal korábban találkozzanak, egy szép menóra alatt megünnepelve a hanukát, ezt eddig mindig harsányan visszautasította. Próbált nem is gondolni rá, még az emlékeiből is kitörölni, hogy őneki ehhez bármilyen köze lenne - újra és újra elmondta magának, hogy ő egy keresztény, jobboldali, értelmiségi hazafi, egy nemzeti hős. Most is így tett, de csak az üres szoba visszhangzott a hősies szavakra...


December 24-e azért mégis fontos ünnep. Itt van az ideje a karácsonyi áhítatnak, hogy az ember kicsit elgondolkozzon azon, netán tegyen is érte, amiről az élet valójában szól. Hogy templomba menjen, ott megélje a csodát, majd elégedettséggel és boldogsággal a szívében térjen haza. Ő is pontosan ezt akarta tenni a mai napon.


Ilyenkor az emberek a legcsinosabb, legtisztább ruhájukat veszik fel, még a putris cigányoknak is van a szekrény mélyén egy tiszta fehér ingjük, amit a szent ünnepre tartogatnak. Ő is előcibálta a kanapén heverő halom aljáról a fekete nadrágját, ami pecsétes, foltos és kopott ugyan, de rájött, hogy mást nem is tudna felvenni, hiszen csak ez az egyetlen nadrágja van. Volt még egy másik, 3 mérettel nagyobb darab, amit még Rocskai Gergőtől örökölt meg, és aminek az alja már cafatokban van, még a cipője sarka is átfér a hátul kitaposott lyukon. Azért ezt mégsem veheti fel, szent ünnep van, ilyenkor az igényes, elegáns ruházatot illik választani. Így hát maradt a pecsétes, foltos darab.

A szekrényből kirángatott még egy világosabb inget is, ez jó lesz ünnepi öltözéknek. Igaz, kissé penész szagú, meg még mindig nyirkos, mert azt a fránya mosógépet lehetetlen beprogramozni, így is elég nehéz csuromvizesen kiemelni a cuccokat belőle. Érthetetlen, az öreg ogrénak ez hogyan sikerül. Az öreg egyszer már felajánlotta, hogy 300 euró fejében megmutatja, hogy kell beállítani a mosógépet, de ezt elutasította. Azért büszkeség is van a világon!

Már majdnem elindult, amikor visszafordult még valamiért. Az ing fölé illene még az a törtfehér öltöny, amelyet a fórumon gúnyosan csak "cigányöltönynek" neveznek. De talán amikor ilyen szent helyre lép be az ember, akkor ez is hozzátartozik a jó megjelenéshez.


Szerencsére csak a Weberwiese megállóig kellett sétálnia, onnan már elvitte az U-Bahn az Alexanderplatz-ra. Már rutinosan jött föl a mozgólécsőn és azonnal a jól megszokott irányba fordult. Emberek jöttek-mentek a téren, de ő nem nézett egyikükre se, csak mereven előre, a fölé magasodó épület homlokzatát bámulta néma áhítattal. A bejáratnál egy pillanatra megtorpant, de egy kedves idős hölgy előzékeny mozdulattal előre engedte. Az ajtóban álló úr pedig hangosan, előre köszönt neki egy nagy mosoly kíséretében, mint aki gyakran látott, kedves vendéggel találkozik. Hát ezért szeret ide járni. A hely szelleme, az érzés - mintha hazaérkezett volna.

A tolongás jellemző módon mutatta, hogy sokaknak csak ilyenkor, 24-én jut eszükbe, hogy tiszteletüket tegyék. De legalább mégis itt voltak, hódolva az ünnep sokak által vallott értelmének. Ő maga is vallásos áhítattal csoszogott a sorok között, hol jobbra, hol balra pillantgatva. Szinte szívta magába a sok-sok új élményt, új hatást, még a levegőből is egy nagyot szippantott, hogy ezzel is magába fogadja a szent hely minden részletét.


A helység végében egy jól öltözött, idősebb férfi szónokolt éppen, az előtte elhelyezett széksorokban többen figyelmesen hallgatták. Ő maga is előrefurakodott, néhány méltatlankodó pillantással kísérve a tolakodása miatt. Egy középkorú hölgy mellett látott még egy-két üres helyet, így halkan odasuttogott pár szót: "csuldikunk... darf ich... jágenau..."

A hölgy arcán egy fintor futott át, valószínűleg a döglött kisállatokhoz hasonló szájszaga miatt, de ezt a fintort már jól ismerte számos helyről, amikor csak megszólalt. A hölgy ennek ellenére mégis az egyik üres hely felé mutatott. Bár amikor a szokásos, 80 évesekhez méltó nyöszörgéssel végre helyet foglalt, a hölgy mégis felállt és a pár székkel távolabb foglalt ismét helyet.


Most már oda tudott végre figyelni a beszédre. Szép beszéd volt, bár csak pár szót tudott értelmezni a német nyelvű szóáradatból. "...ünnepi akció... soha ekkora leértékelés... az új Playstation... kiváló karácsonyi ajándék... törzsvásárlói kártya... 0 eurós önrésszel... ha most vásárol..." Amikor az úr befejezte és elbocsátotta a hallgatóságot, a székből felkászálódva ismét a sorok felé nézett vissza, amelyeken keresztül végigjött. Bontatlan csomagolású, vadiúj gamer PC-k álltak egymás mellett, Playstation 4 gépek voltak egymásra pakolva, karácsonyfa alakzatban. A polcok roskadoztak a legújabb PC-s és konzolos játékok kínálatától, a speciális, fémdobozos deluxe kiadások kiemelt polcon kaptak helyet. Amott meg a jobbnál jobb mikrofonok, webkamerák, programozható hangulatfények, okoseszközök sorakoztak. Mindegyik vadiúj, gyönyörű csomagolásban, nagy % jelekkel felékesítve.

Szeme felragyogott, ahogy végigfuttatta a tekintetét a gazdag kínálaton. Végre itt lehet, az övéi között! Itt, a szentélyben, a fogyasztás templomában - a Saturnban! Hiszen mi másról szólna a karácsony, mint egy jó bevásárlásról, a nagy % jelek szisztematikus felfedezéséről és olyan kütyük elhozataláról, amiket amúgy nem venne meg, és amikkel most végre meglepheti magát? Mohón vetette bele magát a kiállított dobozok közé, szemeivel szinte falta az árcédulákat. "Óóóhh, kell... ez is.... KELL... ez nekem jár.... ez is KELL..... ez is jár!".

Tolakodva lökte félre az embereket, ahogy az újabb és újabb részlegeket fedezte fel. Az egyik közelben álló biztonsági őr összeráncolta a homlokát és már megindult, hogy figyelmeztesse a vásárlókat zavaró viselkedésére, amikor egy menedzser karja visszatartotta. Az öltönyös csak a fejével intett a dobozokat mohón forgató alak felé, egyik kezével nyugtató mozdulatot tett, a másikkal pedig a pénz nemzetközi jelzéseként morzsolta az ujjait. Az őr máris megértett mindent.


Elfelejtett kosarat hozni magával a bejárattól, így jobb híján a karjaiba vette és ott gyűjtötte az újabb és újabb dobozokat, kábeleket, LED-es lámpákat. Szorította, ölelte magához a kütyüket - ez már csak az övé, ezt nem veheti el más! Még rá is mordult egy kiskölyökre, aki a karjai között egyensúlyozott Game Of The Year Edition-ös játékot kezdte nézegetni, amelyből épp az utolsó darabot sikerült lekapnia a polcról.

Végül a pénztár felé egyensúlyozott, az egyik kábelköteget méterekkel maga után húzta a földön, mert már nem tudta rendesen tartani a hegyekben tornyosuló dobozok között. El is esett egyszer, amikor egy mobiltelefonjába feledkező férfi véletlenül rálépett a lógó kábelre. Óriásit koppant a veknifej a padlón, a dobozok szétszóródtak, ő pedig hangos őrjöngéssel vette utána magát a kincseinek. Nehogy valamelyik szemtelen kiskölyök felkapja a földről azt, ami az övé. AZ ÖVÉ! A többi vásárló szánakozó, lesajnáló tekintettel figyelte a vergődést. "Trottel!" - hallotta innen is-onnan is.


Nagy nehezen elért a pénztárig. Az előző performansz miatt folyamatosan magán érezte a bíráló tekinteteket, de pénztáros kislány kedvesen (vagy talán gúnyosan?) mosolygott az ölben hordozott dobozhegyek láttán, amiket végül sikerült ráborítani a futószalagra. Pörögtek a pittyegések, pörögtek a nullák a kijelzőn. Az utolsó doboz lepittyentésével a kislány kérdő fejjel nézett rá.

Ez volt az ő ideje! A napnak a megkoronázása! Igyekezett flegma fejet vágni és egy laza mozdulattal benyúlt a farzsebébe. Egy fémes, kissé kopottas kártyát húzott elő és mutatott fel két kézzel, mint az Oltáriszentséget. A kislány szeme felcsillant. Pontosan erre a hatásra várt. Ha lehet, még hanyagabb mozdulattal helyezte le a hitelkártyát a futószalagra. A kislány alig észrevehetően megbiccentette a fejét a Premium hitelkártya láttán. De tudta a dolgát, így érte nyúlt és már húzta is le a pénztárgépen, egy újabb diszkrét pittyenés kíséretében. Ez a pittyenés, a kijelzőn a számok villogása, a pénztárgép csikorgása, ahogy kitolta a fizetést igazoló nyugtát - ezek öntik el minden egyes alkalommal endorfinnal az agyát. Még egy kis időre a foltos nadrágja elé is kellett tartania a kezét, mert némi keménységet kezdett érezni ott alul.


Ugyanezt az érzést érezte tegnap, amikor aláírta a legújabb hitelkártya igénylést a Targo Banknál. Ugyanis a tőlük kapott két korábbi kártyát már teljesen lemerítette, de már a Consors Finanz és az Advanzia bank is postai levelet küldtek, hogy az őtőlük igényelt hitelkártyák is negatívba mentek a féktelen költekezés miatt. Muszáj az új hitelkártya, mert még egyszer nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy a büszkén felmutatott hitelkártyát visszautasítja a Saturn, mert negatív volt az egyenleg.

Akkor bezzeg nem mosolygott így ugyanez a kislány, hanem elhúzott szájjal, szándékosan jó hangosan tájékoztatta, hogy a tranzakció sajnos nem engedélyezett. Szégyenszemre, a többi vásárló rosszalló pillantásai között végigkacsázva kellett visszarakosgatnia a polcokra a kiválogatott árukat, a biztonsági őr szúrós tekintetével kísérve. Megmondták neki, hogy a nagy hajrá miatt jelenleg nincs kapacitása egy külön embernek visszapakolászni a cuccait, úgyhogy lesz szíves visszarakosgatni oda, ahonnan elvette. Ő pedig nem mert ellenkezni. Elégtelen német tudása miatt nem is tudott volna.


Ma viszont az örömtől szinte szökellve egyensúlyozta a hitelből megvásárolt dobozokat és kábeleket hazafelé. "Dankeschöndanke" - vetette oda az ajtóban álló személyzetnek, és már sietett is az U-Bahn aluljáró felé. Idő közben besötétedett. Az Alexanderplatz gyönyörűen ki volt világítva. Kellemes karácsonyi zene szólt, a körben felállított standoktól vidám emberek, gyerekek, párocskák csilingelő nevetése hallatszott, a levegőben pedig a forraltbor szagát hozta a szél. De őt mindez nem érdekelte. Őt csak a fogyasztás öröme villanyozta fel, a mammon templomából rohant hazafelé, hogy türelmetlenül feltépje a dobozok csomagolását és a pillanatnyi öröme után máris azon gondolkozzon, mit kellene vásárolnia legközelebb.

Ahogy az utcán hazafelé roskadozott a csomagjai alatt, emberek jöttek vele szemben a járdán. Fiatalok voltak és illedelmesen, halkan csevegtek. Négy-öt lány és két fiú alkotta a társaságot. Szépen, elegánsan voltak felöltözve. A fiúkon hosszú szövegkabát volt, ami alól sötét ing kandikált ki, nadrágjuk élére vasalva, cipőjük frissen boxolva. A kellemes modorú, összefont szőke hajú lányoknak már kicsit kipirosította az arcát a hideg (és talán a fiúk közelsége), takaros szövetkabátjuk csak sejttette dús kebleiket, nem túlságosan rövid szoknyájuk, fekete harisnyájuk és elegáns, magas sarkú cipőjük is a finom eleganciát tükrözte. Egyértelmű volt, hogy a templomba sietnek ezek a jól fésült, jól öltözött fiatalok, Krisztus urunk születésének ünnepére.


Az egyik lánnyal egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. Az igézően kék szemű, jól öltözött szőke lánynak és a dobozok alatt roskadozó, veknifejű, vicsorgó fogú, pecsétes, penészesen bűzlő ruházatú púpos gnómnak. Ahogy elveszett a tengerkék tekintetben, egy másodpercre feltolultak benne a lehetséges életképek: egy szerető, csinos feleség, mosolygós gyerekek, megbecsült munkahely, egy tágas, kertes ház, egy előtte parkoló családi autó. Aztán az utca félhomályában mégiscsak visszazuhant a valóságba. Magányosan hurcolja a felesleges kütyüit egy 6 négyzetméteres lyukba, ami fölött egy ideges természetű ogre zsarnokoskodik, a munkahelyén megvetik, és még karácsonykor se hívja fel a kutya se, aki kellemes ünnepeket kívánna neki. Ő is és a lány is egy pillanatra megborzongott, azonban míg utóbbi ösztönösen közelebb húzódott az egyik fiúhoz, az előbbi magányosan folytatta útját az ogre-lak felé.


Ahogy mindig, most is rájött a gyomorgörcs a bejárat elé érve, vajon nyitja-e a kulcs a bejárati ajtót. Az ogre már nem egyszer megfenyegette, ha ennyire rendetlen és állandóan károkat okoz, kihajítja az összes kütyüjét a kisszobából, a zárat meg le fogja cserélni. Szerencsére ez mindeddig nem történt meg, most is nagy sóhajtással nyugtázta, hogy sikeresen fordult a kulcs a zárban. A lakásban sötétség és csend fogadta. Még ez a Shrek-szerű ogre is elutazott a lányához, akivel egyébként rossz viszonyban van, hogy Karácsony szent ünnepén félretegyék a nézeteltéréseiket, és közösen ünnepelhessen a lányával és az unokájával. Őt meg még a saját anyja sem hívja fel, pláne amióta megsértette a közös hanukázás visszautasításával.

Óhh, de mégis csörög a telefon! Na végre, mégsem feledkezett el róla az anyja. Ha már nem is találkoznak, legalább pár jókívánság jusson osztályrészül. Az eddig cipelt dobozokat odaborította a libafosszínű kanapéra, majd izgatottan felvette a telefont. Csalódottsága azonban hamar kiült az arcára. Nem is volt kedve válaszolgatni, inkább szomorúan eltartotta a fülétől a telefont, így csak szófoszlányok jutottak el a tudatáig:

"...kis probléma adódott, tesó.... ígérem, hogy utalni fogok... a bankok már ilyenkor zárva vannak... hallod tesa, én mindent megpróbáltam... most már tényleg csak egy utolsó kis kölcsön kéne... csak hogy kijöjjek a víz alól.... mindössze 8000 euró... mi az neked, hiszen te gazdag ember vagy... itt Miskolcon mi nem úgy élünk ám, mint az urak ott Berlinben... Western Unionon küldd már el légyszíves... tényleg csak ez az utolsó 8000 euró kell... jövő héten már meg tudok adni mindent... ígérem, nem lesz több variálás.... hallod tesó, ne okozz már csalódást, nem így ismertelek meg... na szóval akkor várom a pénzt..."


Csalódottan dobta a kanapéra a telefont. Már a frissen megvásárolt kütyüi sem tudták felvidítani. Max kaja után becsomagolja, felcímkézi magának, aztán pár perc múlva majd jól meglepődik, mint Mr. Bean az éttermes jelenetében. Kisietett a konyhába és egy üveg sörrel tért vissza. Most legalább szabadon kipattinthatja a kupakot az asztal szélével, úgysincs itthon az ogre, kurvaannyát annak is...

Pár kortyolás után eszébe jutott, mi vidíthatná mégis fel valamennyire. Bekapcsolta a számítógépét, majd lehuppant a középen barna csíkos, rozoga állagú székbe. A böngésző már az első betűből, rutinosan ajánlotta fel a megtekinteni kívánt lapokat. A fuckhotboys és az aaroncute.com ezúttal is szolgálatkészen villogtak a képernyőn.


Mozdulatai ekkor megálltak a levegőben.


Lelki szemei előtt átcikáztak az Alexanderplatz fényei, az andalító karácsonyi zenék, a forraltbor szaga, a vidáman cseverésző, nevetgélő párok, a körbe szaladgáló kisgyerekek. És eszébe ötlött, hogyan nézett rá az a lány a tengerkék szemeivel.

Az álom aztán szertefoszlott, olyan gyorsan, ahogy csak jött. Fáradtan legyintett egyet a karjával, majd kipattintotta az övcsatját.


Észre se vette, hogy Berlinben elkezdett havazni. Az Alexanderplatz-on csak fokozódott a vidám zsivaj, a párok ölelkeztek és csókot adtak egymásnak, a szülők odahajoltak a gyerekeikhez és felfelé mutattak az égbe. A kicsik kacagva hóangyalt készítettek a téren. A St. Marienkirche-ből hálaének hallatszott ki, hírül adva mindenkinek az Úr születését. A házak, lakások ablakából a Stille Nacht hangjai hallatszottak kifelé, karácsonyfák színes fényei villóztak, mindenfelől papírok hasadásának hangja hallatszott, majd gyermeki kacaj a kedves ajándékok láttán.


Egyedül a Wedekindstrasse-ban volt egy ablak félhomályban, ahonnan ütemes csattogás hallatszódott ki...