„SoDI” változatai közötti eltérés

A Sodipedia wikiből
 
27. sor: 27. sor:
 
Ezt a véleményt megerősítették a freevlog-fiókában megtalált [[Pornográf képek és videók|videók]]: az egyiken SoDI egy ismeretlen férfival látható együtt, amint egymás faszával játszanak. SoDI lejátszási listájában pedig több meleg pornóvideó is található. Ez alapján megállapítható az is, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztályhoz vonzódik, hiszen a videókon jellemzően 18-19 éves, illetve annál fiatalabbnak kinéző fiúk és lányok szerepeltek.
 
Ezt a véleményt megerősítették a freevlog-fiókában megtalált [[Pornográf képek és videók|videók]]: az egyiken SoDI egy ismeretlen férfival látható együtt, amint egymás faszával játszanak. SoDI lejátszási listájában pedig több meleg pornóvideó is található. Ez alapján megállapítható az is, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztályhoz vonzódik, hiszen a videókon jellemzően 18-19 éves, illetve annál fiatalabbnak kinéző fiúk és lányok szerepeltek.
  
Az időközben napvilágra került számtalan bizonyíték [[Pornográf képek és videók]] [[SoDI_a_pedofil#Homoszexu.C3.A1lis_k.C3.B6nyvjelz.C5.91k]] megerősítette, hogy Kiss egyértelműen homo- vagy biszexuális beállítottságú. Sőt, 2020-ban kirobbant [[SoDI_a_pedofil|pedofil botránya]] azt is bebizonyította, hogy Kiss Endre Farkas, vagyis SoDI meztelen kiskorú gyermekekre élvezkedik, tehát pedofil.
+
Az időközben napvilágra került számtalan bizonyíték (pl. [[Pornográf képek és videók|itt]] és [[SoDI_a_pedofil#Homoszexu.C3.A1lis_k.C3.B6nyvjelz.C5.91k|itt]]) megerősítette, hogy Kiss egyértelműen homo- vagy biszexuális beállítottságú. Sőt, 2020-ban kirobbant [[SoDI_a_pedofil|pedofil botránya]] azt is bebizonyította, hogy Kiss Endre Farkas, vagyis SoDI meztelen kiskorú gyermekekre élvezkedik, tehát pedofil.
  
 
=Elmeállapota=
 
=Elmeállapota=

A lap jelenlegi, 2020. február 19., 00:01-kori változata

SoDI
Kiss Endre Farkas (szül.: 1982. január 17. szig. szám: 176139LA) digitális segédmunkás. Az interneten leginkább SoDI néven ismert, de hivatkoznak rá Sneci, Púp, Gyagyás, Fifi, Úszó, Pojcukjos és recskaboy, beceneveken is. Saját magát programozónak, és a Nemzet Krónikásának tartja. Kiss egy szélsőjobboldali nézeteket valló (de valójában liberális értékrendű) magyar Chris-chan, akinek egyetlen érdeme, hogy a nagyképűsködéseivel, majd a később elkerülhetetlenül bekövetkező pofára eséseivel és magyarázkodásaival rendszeresen vidám perceket csempész a tevékenységét követő öt tucat internetes troll estéibe.

Kisst a Szetey-montázs körüli botrány és a bombagyáras aktivitása tette valamennyire ismertté. Jelenleg a 66 másodperc nevű blogon publikál, és folytat viccesebbnél viccesebb eszmecseréket az olvasóival. Kiss egy időben az édesanyjával élt a pátyi családi házukban több macskával és egy kutyával. Idejének legnagyobb részét a számítógép előtt üti el, a trolljaival való vitázással, rajzfilmezéssel, a kuruc.info frissítgetésével, önkielégítéssel és rossz hatásfokú webes munkával. A családi házba nem volt bevezetve a gáz, így a drága fűtés miatt a ház rezsije aránylag magas volt. Ezt a rezsit - egyes források szerint a rezsi kétharmadát - Kissnek kellett volna kitermelnie az édesanyjával kötött megállapodás értelmében, erre viszont képtelen volt. Kiss anyagi helyzete emiatt katasztrofális volt, az átlagos havi költőpénze pár ezer forint lehetett. Később sok éven keresztül egy irodába fészkelte be magát, ahol egy íróasztal alatti hálózsákban hajtotta nyugovóra a fejét. Végül kijutott Németországba, ahol programozónak hazudott - képességeit és szellemi szintjét figyelembe véve maximum junior tesztelői szintű - alibimunkát végez ilyen-olyan német cégeknek, ameddig megtűrik. Drága albérletekben tengődik, ahol a főbérlők úgy és azzal húzzák le, ahogy nem szégyellik (nem szégyellik). Megjelenése rendkívül igénytelen részben a lerongyolódott ruhák, részben pedig az ápolatlansága miatt. Hozzászólásaiban büszkén vallja, hogy ruházkodásra nem költ. Szociális élete, baráti köre gyakorlatilag nincs, bár egy időben azt állította, hogy egy negyvenes, szőrös lábú nővel alkalmanként szexuális kapcsolatot létesített.

Élete

Sodi debütálása az interneten

Kiss legkorábbi internetes nyoma egy 2000-es keltezésű hozzászólás az index-fórumon. Később az SG fórumon volt aktív, ahol már kivívta a helyi trollok figyelmét, és gyorsan a közösség bohóca lett. Kiss ekkor még liberális nézeteket vallott. 2005 körül aztán egyik ismerőse, aki mellesleg egy zsidó tanár volt, egy rendkívüli üzletet ajánlott neki. Az üzlet értelmében Kiss felajánlotta a "Tanár Úr" által felvett hitel fedezetéül az ő nevén lévő Nándorfejérvár utcai ingatlant, valamint odaadta neki azt a 3 millió forintot, amit még örökségként kapott. Kiss naivitására jellemző, hogy mikor az édesanyja megtudta, hogy a hülye kisfia mit művelt, és pánikba esett, Kiss még mindig nem akart jogi lépéseket tenni. Később persze számára is nyilvánvalóvá vált, hogy szélhámosság áldozata lett, ennek hatására - feltehetően az őt átverő tanár zsidó volta miatt - lassan antiszemita lett. Ekkoriban nyitotta a freeblogos blogját, ahol a mostani rajongótáborának alapjait összeszedte. 15 perc hírnévre tett szert egy képpel, amin a homoszexualitását nyíltan felvállaló Szetey Gábor ruhájára montírozott egy rózsaszín háromszöget. A montázs bejárta a magyar sajtót, Kiss még a 168 órában is magyarázkodhatott egy sort.

Kiss élete innentől fogva lejtőre került. 2008-ban még négy egyetemi szakra járt egyszerre, és szentül hitte, hogy előbb-utóbb dúsgazdag, többdiplomás vállalkozó, vagy országos hírű botrányhős válik belőle. Egyre-másra készített silány minőségű tudósításokat szélsőjobboldali eseményekről, valamint botrányosnak szánt blogposztokat tett közzé, de a Szetey-montázs által biztosított hírnév kérészéltűnek bizonyult. A magukat később snecológusoknak nevező troll-társaság tagjai közül páran viszont ez idő tájt figyeltek fel rá. Ebben komoly szerepe volt az index fórumon Záhonyi István nicken ismert felhasználónak, aki meghatározó alakja volt az indexen a Tomcat kiröhögésével foglalkozó közösségnek. Tőle ered a Gyagyás becenév is.

Kiss életében 2009 és 2010 kudarcok sorozatát jelentette. Egyszer például a trollok feltörték minden létező internetes accountját, máskor pedig adótartozással terhelt céget sózott rá egy ismerőse. Végül az egyetemről is távozni kényszerült, állításával ellentétben szakdolgozat és államvizsga nélkül. Kiss a tanulmányai félbehagyása után php programozóként próbált elhelyezkedni - kevés sikerrel. 2010 tavaszára sikerült ugyan munkát találnia, de - valószínűleg minőségi-, és határidő-problémák miatt - többször nem fizették ki, így 2010-ben - a járulékokat levonva - körülbelül 250 ezer forintot keresett meg. Ez természetesen a legszigorúbb spórolás mellett sem volt elég, így Kiss komoly elmaradásba került a rezsivel. Amikor az internetet már kikapcsolták, és a villany következett volna, Kiss édesanyja megelégelte a helyzetet, és hazarendelte a pátyi családi fészekbe a szellemi fogyatékos fiacskáját.

Fontos tudni, hogy Kiss édesanyjának soha nem volt annyi bevétele, hogy a fia pazarló életmódjának költségeit kitermelje, így miután Kiss felélte a család egyik eladott lakásának árát, hitelt vettek fel a Nándorfejévár utcai ingatlanra, hogy Kiss ezt az összeget is eltapsolhassa. Ez, és a Kiss által felhalmozott rezsitartozások akkora terhet jelentettek a család számára, hogy végül nem maradt más lehetőség a válság miatt munkanélkülivé vált édesanya előtt, mint eladni a Nándorfejérvár úti ingatlant, és Kiss kocsiját is. Így történt, hogy az egykoron a budai zöldövezeti lakásában élő, saját bejárónőt tartó, négy egyetemi szakra járó, nagy reményekkel teli Kiss vidéki basement-dwellerré vált, és rossz minőségű php-s weboldalak hegesztésével keres havonta a minimálbért el nem érő összegeket, miközben Damoklész kardjaként függ a feje fölött több millió forintnyi behajtásra váró köztartozás.

2012 áprilisa óta hosszú éveken keresztül, tisztázatlan okokból Rocskai János cége, a Pénzmentő Kft. irodájában húzta meg magát (amely cég a Quaestor-csalás egyik főszereplője), egy kegyelemből alátolt kanapén. Hétköznap napközben ekkoriban általában csavargott, mivel az irodában komoly munka folyta, és SoDI elijesztette volna az ügyfeleket. Önbecsülését, és gondolkodását mi sem jellemzi jobban, mint hogy többször is kijelentette, hogy rettentő elégedett ezzel a helyzettel.

Egy Berlinben élő magyar fotóssal való megismerkedése után fejébe vette, hogy Németországba fog költözni. Eltartói elképesztő, milliós összegeket költöttek a nyelvtanulására és a "csoda-CV" elkészítésére, előbbinek az lett az eredménye, hogy németül még alap szinten sem tanult meg, utóbbi tekintetében pedig majdnem egy teljes évig írt egyetlen CV-t. Anyja helyett anyja, Rocskai Veronika halála után azonnal kipaterolták a Pénzmentő irodájából, szerencséjére ekkor sikerült Németországban állást és albérletet szereznie. Kiss azóta is Németországban vegetál, alibimunkákkal tengeti életét, főbérlőinek pedig újabb és újabb kártérítéseket kénytelen fizetni rendszeres károkozásaiért.

Szexuális orientációja

SoDI számítógépének desktopja, a könyvjelzők közt több homoerotikus portál is található
A kép sodi állítása szerint a szexnagyi lakásában készült. Külön figyelmet érdemel a kép jobb oldalán, a radiátoron található, nagyméretű férfitrikó

Sokáig a Kiss életével foglalkozó kutatók legtöbbjében maximum félkomoly gondolatkísérletként merült fel annak lehetősége, hogy Kiss esetleg nem heteroszexuális. Az első gyanús jel egy fénykép volt Kiss szexnagyijának nappalijából, amin egy Kiss méreténél legalább kétszer nagyobb férfitrikó pihent a radiátoron. Ezt a gyanús momentumot egy Kiss által saját kezűleg publikált screenshot helyezte új kontextusba, amin világosan látszik, hogy Kiss könyvjelzői között bizony több homoszexuális pornóoldal is van. Kiss a vádakra először hazudozással, majd a helyzet reménytelenségét látva a blogján a kommentek cenzúrázásával válaszolt. A történtek után a snecológia fősodra arra az álláspontra helyezkedett, hogy Kiss valószínűleg homo- vagy bi-szexuális.

Ezt a véleményt megerősítették a freevlog-fiókában megtalált videók: az egyiken SoDI egy ismeretlen férfival látható együtt, amint egymás faszával játszanak. SoDI lejátszási listájában pedig több meleg pornóvideó is található. Ez alapján megállapítható az is, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztályhoz vonzódik, hiszen a videókon jellemzően 18-19 éves, illetve annál fiatalabbnak kinéző fiúk és lányok szerepeltek.

Az időközben napvilágra került számtalan bizonyíték (pl. itt és itt) megerősítette, hogy Kiss egyértelműen homo- vagy biszexuális beállítottságú. Sőt, 2020-ban kirobbant pedofil botránya azt is bebizonyította, hogy Kiss Endre Farkas, vagyis SoDI meztelen kiskorú gyermekekre élvezkedik, tehát pedofil.

Elmeállapota

Több snecológus azt gyanítja, hogy Kiss autista. Bár hivatalos diagnózis nincsen, a szociális kapcsolatokra való képtelensége, a beszédhibája, az írásképe, a végletes naivsága, a szélsőségesen szűk érdeklődési köre, a dührohamai mind-mind erősítik a gyanút. Az sem elhanyagolható tény, hogy nem ő lenne az első autista a történelemben, aki netcelebként fényes karriert fut be.

Kiss feltételezhetően mániás depresszióban, vagy valami ahhoz hasonló zavarban is szenved, legalábbis időről-időre jól megfigyelhető mániás epizódokat produkál. Ilyen időszakaiban hozakodik elő az újabbnál újabb ötleteivel, pl ram, persely, arany, dollár, ar.drone, bmw x6, úszómedencés iroda(!) stb. Máskor viszont harapófogóval sem lehet 2 mondatnál hosszabb reakciókat kihúzni belőle.


Szakmai kompetenciái

Az Ingatlantúra és a Szélkerék-webshop kudarca óta a humán beállítottságú snecológusok előtt sem titok, hogy SoDI választott szakmájában, a programozásban nem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Az informatikával foglalkozó snecológus-kutatók pedig időről-időre megpróbálnak szakmai kérdéseikre válaszokat kicsikarni SoDI-ból, de a bálasz legtöbbször mély hallgatás, vagy a téma elterelése. 2012 Július 16-a ilyen szempontból kivételes alkalom, ugyanis SoDI megpróbált válaszolni egy egyszerű, programozással kapcsolatos kérdésre. Néhány, tragikus felvilágosulatlanságra utaló próbálkozás után ráébredt, hogy zsákutcába navigálta magát, ugyanis - bár a téma tantervtől függően első, vagy másodéves anyag minden programozást oktató egyetemen - a megoldáshoz szükséges legalapvetőbb fogalmakkal sincs tisztában. Így aztán végül a jól bevált módszereihez, a mentegetőzéshez és ígérgetéshez fordult, a snecológia pedig újabb, az eddigi tételeket alátámasztó megfigyeléssel gazdagodott.

Trolloknak produkáljam magam, amikor ők is pontosan tisztában vannak vele, hogy mennyire sértő beugró szintű szarokkal szórakozni? Ugyan már, nem vagyok én bizonyítási kényszertől szenvedő lelki sérült nyomorék. :) Sok dolgom van. Holnap kilakoltatás. - sodika, (Jul 16, 2012 19:37:34), miután rájött, hogy nem fogja tudni megválaszolni az egyik snecológus szakmai kérdését.

A teljes beszélgetés olvasható a fórumon