Ezért nincsenek SoDI-nak valódi rajongói

Innen: Sodipedia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

SoDI-nak időnként sikerül elhitetnie magáról egy rövidebb időre, hogy egy autisztikus, de alapvetően jóindulatú, megtévedt ember, aki csupán a körülmények vagy egyéb emberek áldozata. Ez azonban csak egy általa előszeretettel használt álca, érdemes megismerni a valódi arcát. SoDI-nak körülbelül 15 éve vannak trolljai, de barátja alig akad, nem véletlenül: egy gonosz kobold, aki a tízszeresét is megérdemelte volna annak, amit Mercitől (vagy bárkitől) kapott.

Az összefoglaló első részében SoDI életét végigkövetve, kronológiai sorrendben olvasható, hogy kik azok az emberek és csoportok, akiknek Sneci konkrétan ártott és/vagy akiket tevékenységével magára haragított. A második részben SoDI néhány olyan évek óta hangoztatott, általánosabb meggyőződése szerepel, melyek a konkrét eseteken felül, általánosabban is megvilágítják a személyiségét. Az oldal néhány elgondolkodtató kérdés után egy Sneci kommentjeit tartalmazó, tanulmányozásra érdemes galériával zárul.

SoDI soha nem ártott senkinek?

SoDI most 40 éves és imád másokat hergelni (l. pl. a Covid-tagadást úgy, hogy közben ő maga retteg a vírustól, az Afganisztánt megszálló tálibok magasztalását, vagy a Tócsás dalt), de már gyerekkorától ilyen volt. Sneci unokatestvérétől, SF-től tudjuk például, hogy a nagyanyját (aki több évig nevelte) szánt szándékkal terrorizálta azzal, hogy megy a sínek mellé játszani, csak hogy megijessze és manipulálja. SoDI családja egyébként kifejezetten jómódú volt, mivel anyja jogász, apja pedig gépészmérnök.

Egyetemista korában, 2006-ban (23 évesen) jelen volt a Tévészékház ostrománál és az első adandó alkalommal (a forradalmi hangulatra hivatkozva) nyilvánosságra hozta egy csomó rendőr (és családjuk) személyes adatait, emellett uszított is a rendőrök ellen. Összességében megpróbálta elérni, hogy lincseljék meg valamelyik rendvédelmist.

Ekkoriban már egy homofób, antiszemita náci volt: vadul gázkamrázott és előszeretettel zsidózta azt, aki nem értett vele egyet (innen jön a fórum zsidó tematikája, ezt gúnyolják a snecológusok akkor, amikor valakit vagy magukat zsidózzák). Az oldal alján lévő galériában olvasható egy gyűjtés SoDI évtizedes antiszemita megnyilvánulásaiból. Az ez irányú tevékenysége abban csúcsosodott ki, hogy elkészítette a Szetey-montázst, amivel behergelte magát az Indexhez és a 168 órához. Utóbbinál annyira gyűlölték a "munkássága" miatt, hogy az újság profi fotósa az oldalt látható beállítást találta a leginkább SoDI-hoz illőnek.

SoDI többek között a Sheriff és sheriffné című képes blogposztjában is a Holokauszt alatt meggyilkolt embertársai nyomorán viccelődött.
A Szetey-montázs, melyen SoDI „Szetey Gábort, a homoszexualitását vállaló volt személyügyi államtitkárt […] az auschwitzi koncentrációs tábor kapuja előtt, zakóján rózsaszín háromszöggel ábrázolta” HVG
SoDI 168 órában szereplő portréja, melyről azt nyilatkozta később: „Szerintem direkt azzal az instrukcióval küldték hozzám a gyereket, hogy szar képet készítsen. (Készített is vagy 50-et. Ebből lett kiválogatva ez a fos, amin olyan vagyok, mint valami sértett pszichopata.”

Annak ellenére, hogy Sneci az elmúlt 15 év során számos alkalommal, következetesen melegpornós könyvjelzőkkel (közelebbről nagyon fiatalnak kinéző twinkboyos pornóval) bukik le és a saját maszturbálós videóját is egy meleg oldalra töltötte fel, 2009-ben „buzigyógyító” tüntetést szervezett, valamint a Pride-okról is több alkalommal “tudósította” lelkesen az ellentüntetők mocskolódásait.

SoDI blogposztja, melyben bejelenti a „Buzigyógyító” tüntetést. Véleménye szerint a homoszexualitással kapcsolatban tudományos tény, hogy „gyógyítható” és „bátorító környezetben terjed”.

2009-ben az indexfórum neki dedikált „Gyagyás” nevű topikjában töltötte ideje jelentős részét. Ekkoriban már elherdálta az nagyanyai örökségét és egyedül élt a saját 11. kerületi, zöldövezeti lakásában, takarítónő járt hozzá és a groby-s futár pakolta be az ételt a hűtőjébe. Autója is volt (de jogsija nem). Ezt azért tehette meg, mert az akkor már hitelekből élő, csak látszólag jómódú anyja finanszírozta az életét, ő maga pedig felvett egy rakás szociális támogatást és diákhitelt (utóbbit csak 10 évvel később, kényszer hatására kezdte el visszafizetni). A saját lakásához úgy jutott, hogy az anyja segítségével egy csellel lemondatta az apját a lakás haszonélvezeti jogáról és nemes egyszerűséggel kidobta az utcára. Az öreg a testvére családjánál keresett menedéket, csúnyán leépült, SoDI viszont rá se nézett 10 éve, holott az apja szeretné látni és ezt ő is tudja.

2009-re SoDI pazarló életmódja tarthatatlanná vált: kirúgták az egyetemről (az 5 év alatt elsőéves tárgyakat sem volt képes abszolválni), a felhalmozott tartozások miatt el kellett adni a lakását, ráadásul az anyja is csődbe ment, üvöltözött vele és kérlelte, hogy menjen el dolgozni. Amikor nagy ritkán gányolt valamit pénzért, olyan szar munkát csinált, hogy az is előfordult, hogy nem fizették ki. 2011. januárban az akkor Pátyon élő anyjához költözött, ahol tartozás miatt kikapcsolták az áramot, és SoDI fél évre eltűnt az internetről. Az eltűnés során az anyja ismeretlen okból kidobta otthonról, de az anyja egy barátnője, Rocskai Vera (aki később végrehajtást is indított SoDI anyja ellen) felkarolta SoDI-t és megengedte, hogy a cége (Pénzmentő Kft.) irodájában lakjon – egy asztal alatt. Egyébként a Pénzmentő másik tulajdonosa, Rocskai János (Vera férje) érintett volt a legnagyobb magyar pénzügyi csalásban, a Questor-ügyben, ő volt ugyanis a Questor egyik könyvvizsgálója.

SoDI 2011 második felében tért vissza a 66 másodperc nevű blogjával, emellett mintegy főállásban hivatalos elmebetegeknek és perlekedési tébolyban szenvedőknek kamerázott egy-egy tál borsófőzelékért. Ki kell emelni, hogy azért nyomorgott, mert korábban megfogadta, hogy soha nem lesz munkaviszonya („8 órás szürkeegérkedős meló”), a helyzetét semmilyen módon nem próbálta megoldani, egyszerűen lejjebb adta az igényeit és úgy élősködött öt teljes éven át Vera nénin, mint egy gazdatesten. Az irodistákkal folyamatos konfliktusai voltak (legalább egyikük rendszeresen olvasta a fórumot és snecológiai terminusokkal szivatta SoDI-t): többek között büdös volt és folyamatosan koszt csinált. Gergő, Vera fia egyszer azt írta SoDI-nak:

„Egy olyan élősködő vagy aki hagyta, hogy anyám rákosan és trombózisos lábbal, helyette takarítsa el a mocskát. Még mindig megvannak a képek arról, ahogy ott hagytad az irodai szobát, mint egy csövestanya. Hónapokig dolgoztunk azon, hogy kitakarítsuk az undorító maradványokat. Számtalan dolgot tettél tönkre.”

SoDI kamerás munkássága során az otthonvédő Koppány csoport (a horda, ami több olyan lakást is szétvert, ahonnan devizatartókat költöztettek ki) mellett segítette dr. Fórizs Eszter hadjáratát is, ez volt a B. Kata ügy. Kata egy fiatal pécsi rendőrségi pszichológus volt, akit egy gennyláda kéjvágyból meggyilkolt. Fórizs össze akart jönni az elkövető egyik rokonával, ezért a gyilkost mentegető videókat forgattak SoDI-val. Ennek során az áldozatot könnyűvérű nőcskézték, a meggyilkolásán viccelődtek, a gyilkos családjával bulizgattak, illetve SoDI bejutott a tárgyalásra a sajtóigazolványával, ahonnan intim részleteket szivárogtatott ki. Neki ”köszönhetően” az erőszak részletei nyilvánosságra kerültek, ami komolyan bántotta a családot (és minden jóérzésű embert). A SoDI-ék által mentegetett elkövető végül tényleges életfogytiglanit kapott.

SoDI 2013-ban (egy koppányos kilakoltatás során) ismerte meg K. Andit, a Berlinben élő fotóst. Annak ellenére, hogy SoDI évek óta fennen hangoztatta, hogy a külföldre költözőket hazaárulónak tartja és hogy Andi nem hívta, kiköltözött utána Berlinbe, csakhogy a nőnek volt párja. SoDI körülbelül fél év alatt úgy “rápörgött” Andira, hogy az hiába törte el az orrát, fenyegette azzal, hogy „betonba veri a fejét”, továbbra is stalkolta és zaklatta. Mivel Andi céges levelezését ő programozta le, hozzáférése volt az üzleti leveleihez. Ezt kihasználva kifigyelte a programjait (volt, hogy kéretlenül fel is kereste), de a gmail-jét is megkísérelte feltörni. Ezeket az információkat maga osztotta meg a trollokkal (lásd az oldal alján található galériában lévő kommentgyűjteményt). Miután a péküjjünkki videóval sem sikerült úgy manipulálnia Andit, hogy az újra kedves és mosolygós legyen vele, hazajött a Pénzmentő irodába csövezni, tovább patkányozta a nőt és folyamatosan arról fantáziált nyilvánosan, hogy hogyan tehetné pokollá az életét.

2014-ben Szepessy Zsoltnak segített, hogy kamupártokkal több milliót csaljon ki az államtól és a BKV-t is tovább károsította azzal, hogy folyamatosan meggyőződésből bliccelt.

Ezt követően, mikor SoDI nagy mecénása, Vera néni rákkal küzdött, a Gyagyás tudta, hogy Vera örökösei nem fogják megtűrni az irodában, emiatt elkezdett a SAJÁT helyzetére életveszélyként hivatkozni. Pár hónappal azután, hogy véglegesen kiköltözött Berlinbe, Vera meghalt, de a családja annyira utálta SoDI-t, hogy nem hívták meg a temetésére. Amúgy a Gyagyás azóta sem látogatta meg a sírját annak, aki öt éven át etette, biztosította a lakhatását, illetve „anyja helyett anyja volt” - ahogy Vera fogalmazott egyszer egy telefonbeszélgetés során egy trollnak.

SoDI Berlinben egy újfajta élősködő életformára rendezkedett be. Annak érdekében, hogy állást kapjon, elkezdte jelentősen elferdíteni a tényeket az önéletrajzában. Ezt masnizásnak hívja és azóta is előszeretettel műveli. Ilyen ferdítés például, hogy állítása szerint elvégezte az egyetemet, csak a nyelvvizsga miatt nem kapta meg a bizonyítványt, vagy hogy projektmunkának tüntet fel olyan alkalmazást is, amikor egyszerűen kirúgták, mert nem volt elegendő a szakmai tudása. Az oldal alján található galériában olvasható egy adag SoDI által írt komment, melyben ő maga mondja el, hogy mit is ért masnizás alatt.

Az elmúlt évek során akár meg is tanulhatott volna rendesen programozni, de ahogy az irodai csövezés alatt is megfigyelhető volt, nem kíván változtatni a helyzetén és tevékeny része lenni a társadalomnak. Emiatt kapott például az egyik próbafeladatára olyan code review-t (vagyis egy értékelést, melyet egy másik programozó készített SoDI kódjáról), amiben olyan kifejezések szerepelnek, mint „primitív stílus”, „spagetti-kód”.

Bár korábban is sejthető volt, hogy SoDI pedofil hajlamú, de 2020 elején Berinben ő maga mondta el, hogy meztelen gyerekeket ábrázoló képek fölött maszturbál, azonban ezt nem tartja elítélendő dolognak vagy pedofíliának. Védekezésül nyilvánosan is bemutatott néhány olyan képet (kikockázva), melyet egy „nudista” oldalról töltötte le és melyek szexuális aktust ugyan nem ábrázolnak, de mindegyik olyan strandolós tematikájú, beállított kép, melyen 3-15 év közötti meztelen gyerekek vannak felnőttek társaságában vagy anélkül. Érdemes megnézni más videósok (Ravencroaks, Goguboii) reakcióját, amikor megnyitják azt az oldalt, ami SoDI szerint teljesen rendben van és ami szerinte nem gyermekpornográfia: eltorzult arcok, „remélem nem jön ki az FBI” felkiáltások.

SoDI-t egyébként mentora, „Krokó tanár úr” oktatta ki még évekkel a botrány kirobbanása előtt arról, hogy a meztelen gyerekek képeit azzal kell magyarázni a rendőrök előtt, hogy a felvételek nudisták és nem szexuális célzattal készültek. SoDI pont ezzel védekezett, miután a rendőrség 2020 nyarán kiszállt hozzá házkutatást tartani az interneten bemutatott, kikockázott képek miatt. Mivel a rendőrök nem találták SoDI-t a helyszínen (mert éppen Ausztriába utazott az összes kütyüjével együtt) és értesültek arról, hogy külföldön él, nem tudták lefoglalni az adathordozóit és nem folytatták le a nyomozást ellene, valószínűleg azért, mert úgy gondolták, hogy legyen inkább az új hazájának problémája. A pedofilbotrány miatt addigi élősködője, Márk elfordult tőle és megtiltotta, hogy SoDI felhasználja azokat a már leforgatott anyagokat, amiken ő is szerepel.

A berlini tartózkodás során Frank G.-nél (Ogre) lakott, egy szobát bérelt tőle. Miután megromlott a viszonyuk, az öreg hiába mondta fel a bérleti szerződést, SoDI több, mint fél évig nem volt hajlandó kiköltözni, arról fantáziált, hogy ha a nagybeteg Ogre meghal, „örökli” a helyi önkormányzattól bérelt lakás bérleti jogát (az oldal alján található galériában van egy gyűjtés arról, hogy SoDI hogyan büszkélkedett azzal, hogy hiába mondott fel neki az öreg, nem fog kiköltözni). Mivel SoDI akkoriban nem volt hajlandó hivatalosan tudomást venni arról sem, hogy az a munkahelye, az EsPresto kirúgta, a cég egy alkalmazottja személyesen vitte ki a felmondólevelet, amit az Ogre át is vett (mert SoDI éppen Ausztriában italozott). Frank ennek hatására végül lecserélte a zárakat és lehordta SoDI ingóságait a pincébe.

A Gyagyás ezt követően Ausztriában folytatta tovább a corporate parazita életmódot. Máig alkalmazott technikája az, hogy rengeteg céghez jelentkezik egyszerre a masnis cv-vel, az állásinterjún csal (pl. az azonnal elvégzendő próbafeladatot kiguglizza), aztán ha felvették valahova, igyekszik radar alatt maradni (pl. nem szól, hogy nincs munkája, hanem azt hazudja, hogy dokumentációt olvas), hogy ne derüljön ki, hogy nem ért ahhoz, amire felvették. Amikor mégis olyan feladatot kap, amit meg kell oldania, kiderül minden és kirúgják. Az elmúlt két évben összesen ötször bocsátották el (egyszer a munka elkezdése előtt). Minden esetben, amikor kirúgták, jó ajánlólevelet csikart ki (hol perrel fenyegetőzve, hol magát szerencsétlennek tettetve), később ezeket is megtévesztésül használta a következő állásinterjúk során (az oldal alján található galériában elolvasható egy ajánlólevél története SoDI kommentjein keresztül). 2021-ben a munkaviszonyának jelentős részét felmondási idő alatt töltötte, vagyis névleg sem kellett dolgoznia. Ezzel az életformával havi 2000+ euróval húzza le a cégeket. Vagyis attól függetlenül, hogy éppen őrajta is élősködik valaki (pl. Márk vagy Merci), ő maga is élősködik a munkáltatóin.

2021-ben ezeken felül azt is bemutatta, hogy erőszakos is tud lenni, több alkalommal is közvetítette, ahogy Sz. Jutkát lefogta, száját befogta, ütlegelte, verbálisan gyalázta, félmeztelenül a kamera előtt rángatta, majd a bántalmazás után azon panaszkodott, hogy sebes lett a keze. Felvillanyozva lájvolta, ahogy egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözővel sorozatos bolti lopást követett el és hajtogatta, hogy őt ezért nem vehetik elő, majd ivott a lopott szajréból. Vicces történetként mesélte azt is, hogy ugyanez a bűnöző SoDI véleménye szerint megvert egy nőt, akit feltehetően online pornózásra is kényszerít és ehhez SoDI technikai segítséget nyújtott neki.

Látható tehát, hogy SoDI nem csak az interneten hergel közszereplőket, hanem személyesen is több embernek ártott.

Néhány szó SoDI elveiről

A korábbi konkrét eseteken kívül szólni kell még SoDI néhány olyan nézetéről is, amelyek megvilágítják a motivációit és magyarázzák, hogy miért válik az ismerőinek nagy része előbb-utóbb az ellenségévé.

  • Ő maga többször is leírta, hogy az embereket NPC-nek (nem játékos karakternek) tartja és csak abból a szempontból szemléli őket, hogy valaki a hasznára válik-e (erről is található a galériában egy SoDI által írt kommentekből álló gyűjtés). Ennek fényében érdemes értelmezni, hogy Jutkát bántalmazva azt sziszegte, hogy „Nem vagy ember” - ezt nem az alkohol mondatta vele, ő őszintén ezt gondolja. Ugyancsak árulkodó volt az is, hogy amikor egy troll lekapta a szemüvegét, majd visszaadta neki (kára tehát nem származott), jogosnak érezte több órán keresztül halálosan fenyegetni az (általa tévesen azonosított) illetőt és a családját, egyenlőséget téve a 60 ezer forintot érő szemüvege néhány perces elvesztése és egy többtagú család élete között.
  • SoDI kifejezetten szereti rugdosni azokat, akiket valamilyen oknál fogva gyengébbnek vagy maga alatt lévőnek tart. Amikor a budai zöld övezetben lakott, a panelban lakó „borgokon” gúnyolódott. Amikor még azt hitte, hogy el tudja végezni az egyetemet, az elsőgenerációs értelmiségieket nevezte „szar”-nak (mivel neki a nagyszülei is diplomások voltak). Még akkor is talált lenézni való csoportokat, amikor semmije nem volt és egy irodában csövezett: a külföldön dolgozókat hazaárulózta és örvendezett a halálukon. Most (2021-22-ben), amikor évente 2-3 IT cégtől kirúgják, a bolti eladókon, ügyfélszolgálati munkatársakon és futárokon gúnyolódik, illetve a vonaton üvöltözi, hogy aki kevesebbet keres, mint ő, azt nyugodtan háborgathatja a vlogolással, hangoskodással. Az oldal alján lévő galériában van egy gyűjtemény azokból a kommentjeiből, amikben sorolja, hogy kiket néz le és kikkel nem kíván vegyülni. Érdemes átbogarászni, mert szinte biztos, hogy az olvasó is valamelyik lenézett kategóriába tartozik SoDI szemében.
SoDI gyakran kimondja, hogy lenézi az embereket.
  • SoDI az elmúlt öt évben (vagyis mióta nagy értékű hitelt vett fel német bankoktól) többeknek is adott kölcsön és ajándékba is pénzt. Azonban többször is elszólta magát, hogy ezekért a pénzekért ő alázatot és feltételnélküliséget vár el. Az egyik idegrohama során például elárulta, hogy úgy gondolja, Márknak (az akkori aktuális parazitájának) a „lába előtt kellene csúsznia” „a porban” és „nyalogatni a lábujjait”, a pénzért cserébe. Vagyis ha SoDI kölcsönad, azzal – a saját álomvilágában – leigázza az illetőt.
  • SoDI végletekig szexista, mélyen gyűlöli és lenézi a nőket. Rendszeresen örvend családanyák, fiatal nők halálán és szenvedésein. Ennek fényében kell értékelni például azt is, hogy hogyan beszélt Mercivel, mikor Villám az arcától 10 centire leütéssel fenyegette:

Villám (Mercinek): „Rád verek!”

SoDI (Mercinek): „Egy nő tudja mi a helye! … A nőnek a helye a konyhában van! … Vissza a konyhába!”

Villám (Mercinek): „Eltaposlak!”

SoDI (Mercinek): „Hehehe, konyha!”

  • SoDI nem képes bocsánatot kérni, mert sosem érzi hibásnak magát semmiért. Mikor kirúgták az egyetemről, az a 2008-as világválság miatt volt. Amikor mániákusan üldözte Andit, akkor az ő hibája volt, mert ő „hívta ki Berlinbe”. Amikor ártatlanul megvádolt egy srácot, hogy lekapta (és visszaadta) a szemüvegét, akkor egy random járókelő hibája volt, amiért rossz nevet mondott neki. A galériában egy sor további önmentegető példa is olvasható.
  • SoDI barátai szintén megérnének egy-egy misét. Mentora, Krokó ellen például (SoDI-hoz hasonlóan) nyomozott a rendőrség pedofília miatt - több alkalommal. Az egyik esetben a gyanú szerint a saját lányát zaklatta, és mikor a felesége beadta a válókeresetet, SoDI-val „géntolvajozni” kezdték a nőt. A feleség családja ezért bírósághoz fordult és SoDI-nak becsületsértés miatt kártérítést kellett fizetnie. SoDI másik jó barátja, RGL többek között megrugdosta a terhes barátnőjét. SoDI 2021 végén is lájvolt vele annak tudatában, hogy RGL ellen körözés van érvényben. SoDI moderátora, Tajgi pedig csomókban tépte ki az élettársa haját és megerőszakolta, amiért börtönbüntetést is kapott.
Balra: SoDI és RGL 2021 végén Bécsben, jobbra: RGL körözési fotója a rendőrség oldaláról
  • Sokszor előkerül, hogy SoDI autista, de akik régóta követik, határozottan állítják, hogy ez tévedés. Sokkal inkább egy gátlástalan, magát elesettnek tettető, folyamatosan manipulálni próbáló, rosszindulatú kobold. Ahogy a fenti összefoglalásból is kitűnik, folyamatosan áttapos másokon, vagy nyomorukon és fájdalmukon szórakozik. Jómódúként kezdte, de saját hibájából elszegényedett, éveken keresztül másokon élősködött, most ismét el van adósodva és gyanútlan cégeket ver át, hogy pénzhez jusson és kérkedhessen a vagyonával. Lehet, hogy mostanában voltak, akik kihasználták, de ezért cserébe ő alázatot akart venni.
SoDI kifejezetten büszke arra, hogy rendszeresen manipulálja az embereket.

Végezetül pár gondolatébresztő kérdés

  • Morvai Krisztina (egy országgyűlési képviselő) meghívott volna Brüsszelbe munkaügyben egy általa autistának, rakás szerencsétlenségnek hitt harmincas férfit?
  • Vagy az elmúlt években felvette volna 6-7 cég, ha nem gondolnák munkára alkalmasnak?
  • Ha jól dolgozna, miért rúgták ki ennyiszer (vagy ahogy ő állítja, miért tudnák kirúgatni a trollok)?
  • Milyen lelkületű ember az, akinek tömegével távolítják el Facebookról a megosztott tartalmait (lásd az alsó galéria utolsó képét)?
  • Miért kizárólag nőverőkkel képes tartós barátságot kötni? Miért nem lett egyetlen barátja sem például az eddigi munkahelyeiről?
  • Milyen ember az, aki soha nem köszönti fel az édesanyját anyák napján, vagy aki úgy tölti otthon a karácsonyt, hogy eszébe sem jut megajándékozni az édesanyját?
  • Megéri ezt az embert pénzzel támogatni vagy együtt mutatkozni vele?

Galéria

  • Egy csokor SoDI több mint egy évtizede tartó, folyamatos zsidózásából. Az évek során szó szerint több száz ilyen kommentet, Facebook- és blogposztot hagyott az interneten.
  • Egy csokornyi SoDI által írt komment Andiról. Látható, hogy hogyan zaklatta, stalkolta és fenyegette. SoDI (többek között) azt a tételesen vezetett naplót is megosztotta a fórumon, melyet az Andival való közös munka során vezetett. Ebből egy snecológus kiemelte azokat, melyek valójában nem a munkához kötődtek, hanem Andi megfigyelésére vonatkoztak. Ennek a gyűjtésnek egy része olvasható a kép jobb szélén található kommentben.
  • Néhány komment a százból, amikor SoDI arról beszél, hogy az önéletrajza „masnizása” micsoda. Tudja, hogy a valódi képességei leírásával nem kapna munkát (kék komment), így tévedésbe ejti és abban tartja a felvételi folyamatban résztvevőket, vagyis tulajdonképpen csal, hogy megkapja az állást. Például nem ért a Linuxhoz, de azt írja, hogy igen, vagy egy egykori barátja, Márk nevében ír magának ajánlólevelet, hogy kitöltse az önéletrajzában éktelenkedő hézagot. Még az sem érdekli, hogy olyan pozíciók interjúira kell járnia, amik érintőlegesen sem felelnek meg a tudásának (pl. felhőmérnök).
  • Néhány komment a sokból, ahol SoDI azzal henceg, hogy hiába mondott fel a főbérlője, ő akkor sem költözik ki a lakásából. Az Ogre egyébként szintén a 1,5 szobás lakásban lakott, de SoDI-t nem zavarták a mindennapossá váló kellemetlen szituációk sem.
  • A Reichl und Partner például SoDI első osztrák munkahelye volt. Mikor megkapta az állást, SoDI hosszú Linzi tartózkodásra számított és ötéves lakásbérleti szerződést kötött. Csakhogy három hét alatt kiderült, hogy a masnis CV-ben szereplő technológiákkal valójában nem tud dolgozni, ezért felmondtak neki (azzal az indokkal, amit mindig mondanak neki: „elment egy nagy ügyfél”). SoDI viszont kisírta, hogy ne a valóságot írják az ajánlólevelébe (vagyis hogy a próbaidő alatt elbocsátották), hanem projektmunkának tüntessék fel, ugyanis ez jobban mutat a masnis CV-ben.
  • SoDI úgy tartja, hogy embertársai csupán droidok, melyekkel azt csinálhat, amit nem szégyell.
  • Egy csokor azokból a kommentekből, melyekben SoDI kifejti, hogy mindig valaki más a felelős a kialakult helyzetért. Az oktatási rendszer hibája, hogy 2013-ban nem tudott a programozásból pénzt keresni. Andi hibája, hogy nem tanult tovább a nyelviskolában. A történelem áldozata, mert nem tud a pénzzel bánni. Az anyja hibája, hogy kirúgták az egyetemről. Az ELTE és a Corvinus hibája, hogy sose hallott szakmai gyakorlatról. Nem az ő hibája, hogy többedszerre is elhitte ugyanazt a lehúzó történetet. Nem az ő hibája, hogy szétnyílt a köntöse, bemutatta a faszát a Twitchen és ezért bannolták. Az egyetlen hibája, hogy nem jött rá arra a „tényre”, hogy 1,5 millió forintos bevétel alatt valójában nyomorog és nem lett volna szabad kölcsönadnia.
  • SoDI előszeretettel mondja el, hogy lenézi a „prolikat”, az alkalmazásban állókat („szürkeegérkedőket”), a nem értelmiségi munkát végzőket, a külvárosban („Mordor”) és a panelban lakókat, a diplomával nem rendelkezőeket, az elsőgenerációs értelmiségieket, a borsodiakat, a nőket, azokat, akik „hagyják magukat” átverni, és általában mindenkit, de legfőképpen azokat, akik kevesebbet keresnek, mint ő.
  • 2021. április közepétől 2021. végéig minimum 22 darab SoDI által megosztott linket törölt a Facebook. Ezek többnyire álhírek, gyűlöletbeszédek vagy jogvédett tartalmak voltak.