Kronológia: 2022

Innen: Sodipedia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Gémeskút ország

Januárban még zajlott a mániás szakasz. 2-án flokk is volt (hogyvolt) és stream is, utóbbi egy kiváló szolnoki felkérdezéssel, csak úgy remegett a kocsonya. 4-én (kedden) nagy mellénnyel elindult Budapestre, ahol tervei szerint fel-le mászkált volna az utcákon trollt csicskítani Kozmával, de a vetítőgép egy rövid live után kidobta az elégedetlenkedő gyagyást, majd telefonon is lehordta.


5-én a tanszék megismerhette SoDI jövőbeli vackát, a korábban már sokat emlegetett púpszászi macskaólat, mivel Golda már nem bírta tovább hallgatni a fia értelmetlen live-os hablatyolását és kiutasította a melléképületbe. Sneci ismételten az őrület jeleit mutatta az egérrágta kanapén hadonászva.

SoDI a púpszászi macskaólban monologizál (2022.01.05.)


6-án SoDI Gyomaendrődre utazott, hogy (vélhetően egy tetemesebb összeggel) kiengesztelje az anyukát, akit korábban lekurvázott és felgyújtással fenyegetett. Az asszony megbocsátását videón is rögzítette. Ezt követően esti live-al is jelentkezett.


7-ére csak sikerült kizsarolnia a kozmás korzózást, de azon kívül, hogy kidobta őket egy sörözőből a karakán pultoslány, dög unalmas westendjárós live-ra sikeredett (amit ráadásul Vahúr is közvetített).


8-án reggel egy rövid „Én vagyok Kaffka Tibiné?” című flokkot dobott ki, délután pedig befejeződött a magyarországi trashkaland, SoDI útra kelt Linzbe. Egy Moszad-ügynök jelentése alapján Golda legalább Budapestig kísérte. Este az elkámpicsorodott vándor live-ot indított, melyben arról kesergett, hogy máris kínzóan egyedül érzi magát.

Linz

Január 9-én Sneci úgy döntött, hogy örökre búcsút mond a kommenthaveroknak és ezt a fórumon, a púpfalon és live-ban is kihirdette. A bejelentett STNÍI időszak ezúttal 25 óráig tartott, igaz volt közben még egy szauna utáni live is, mely alatt kis híján kidobták a Mekiből, mert valaki felhívta a helyet, hogy Sneci covidos.


A púpos 10-én felvette a munkát az új gányoldában. Nem alakulhattak jól a dolgok, mert bár délután azt ígérte, hogy este rádiócsend lesz, végül egy 5 órás netszemetet gyártott live formájában (hogyvolt). A nap fontosabb eseménye azonban az volt, hogy egy Genyamama nevű újretard a délelőtt folyamán egy túlterheléses támadással elérhetetlenné tette a fórumot egy rövid időre. A terrorcselekményt egy videóban vállalta magára és a Tajgi-féle Vigyázat troll oldalon pörgött, de estére kiderült a neve és a címe, amire eszelős live-al reagált: körbe-körbe rohangált a szobájában.


11-én este Genyamama ismét támadásba lendült, így megismerkedett a fórum ószövettségi dühével. A nap végére a hetek óta minden fórumon hörögve dühöngő Tajgi kapitulált Viktor előtt, mert rájött, hogy nem kíván zaklatás miatt előzetesbe kerülni. Sneci munkaidőben írogatott egy kicsit, majd este részegen félrenyomott valamit és akaratán kívül live-ot indítva Tibitől elbúcsúzós flokkot vágott. A stream megszakítása után szétverte a monitorát és a billentyűzetét, amiről egy hajnali bocsánatkérő videóban számolt be.


12-én reggel publikálta a régóta ígérgetett decembert összefoglaló flokkot, de az erről szóló Sodipédia szócikkek (Kronológia: 2021, A linzi ágyi poloskák) jelentősen informatívabbak. Kora délután Genyamama is kapitulált, bár szándékának komolysága megkérdőjelezhető (tekintve, hogy a DDoS támadás még este is zajlott a fórum ellen).

SoDI és a három helyen is bezúzott monitor (2022.01.12.)


13-án reggel egy adag lószart talált a postaládájban, de miután körbefényképezte, kidobta. Kiderült, hogy Puha slag küldte neki születésnapjára innen. A púpos melóból egyenesen a szaunába ment, de sör nélkül rossz volt. Este egy reagálásra reagálós live volt a minőségi tartalom (hogyvolt), de legalább a Trashvod jóvoltából kiderült, hogy a stalker 178 alkalommal kattintott rá Tibi meztelenkedős videójára.


14-én SoDI a besörikézett szaunázást követően kaja után kajtatott a városban, mert nem tudta, hogy december óta este tíztől zárva vannak a vendéglátóhelyek (hogyvolt). Főbb gondolatai továbbra is Tibi, Viktor és Szteppen körül forogtak. A fórum ellen szervezkedő kiddo gang 400 forintokkal kezdte pénzelni a pedofilt. A be nem jelentett STNÍI már 3. napja tart, de a figyelemkurva liveban üzenget a fórumnak.


15-én a 10. születésnapját ünnepelte a fórum. A Gyagyás egész éjszaka nem aludt (hajnali 4-kor még pörgette a púpfalat), aztán reggel közzétette a frissen bevezetett soderációs elveit (hiába, tudat alatt neki is meg kellett emlékeznie arról, hogy miért is jött létre a fórum). 10 körül egy kis vodkázás közepette ex-munkahelybejárós live-ot indított, ami végül kétrészesre sikeredett. A frissen indult trashvodos mirror szinte azonnal elszippantott 100-150 nézőt a púpos csatornájáról. Erre válaszul 12:30 körül Genyamama pár órára lelőtte a Trashvodot egy újabb DDoS támadással. Néhány trolléga bemerészkedett a kiddo gang discordos főhadiszállására és mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy az ott héderelő kölkök a felnőtt racionalitás ellen lázadva a pedofil megvédésén ügyködnek. Sneci szaunázás után egy késő éjszakai live-ot ígért, amiben rBali vadiúj karácsonyi videójára reagált volna, de ez elsodikázódott.


16-án reggel Sneci egy ex-munkahelyeit (és kirúgásait) bemutató flokkot, és egy rövid magyarázó videót is kirakott (utóbbit az estére tervezett bándykatás videóval kapcsolatban Kozmának és az elítélt gyilkos, Péntek László barátnőjének). Délelőtt egy dögunalmas tüntetést kamerázott, délután pedig elsodikázta a napok óta ígért hergelős live-ot, arra hivatkozva, hogy ideiglenesen nem tudott hozzáférni a youtubeon archivált vágatlan videóihoz, amiket alapanyagul akart használni. Este 5 órán keresztül live-olta a semmit és elmondta, hogy holnap code review-t kap születésnapjára a melócsában. Genyamama moderátor lett a sodivlog csatornán, Sneci pedig felszólította a púpfalon, hogy DDoS-olja a Trashvodot.

A Púpos a kockás pizsamájában keringőzik és felszólít arra, hogy DDoS-olják meg a Trashvodot (2022.01.16.)


17-én SoDI egész nap a púpfalat pörgette, délután pedig bejelentette, hogy pihenni akar és inkább nem kocsmázik a 40. születésnapján. Este Addabboy felhívta, ennek hatására egy órával később Sneci elindította az év eddigi legszürreálisabb live-ját. Ágyban, pizsamában kezdett, elvette Genyamamától a moderátori jogát, aztán vadul bevodkázott és megpróbált elaludni, de vagy egy óráig teljesen részegen, félálomban loopolt és dúdolva ringatta magát. Később megszakította a stream-et, de öt perc múlva folytatta az alvós live-ot és nagy nehezen sikerült elaludnia. Jelen pillanatban (3:53) is stream-eli, ahogy hortyog.

A Gyagyás 40. születésnapján képtelen volt álomba ringatni-dúdolni magát, ezért bevodkázva nekiállt pizzát zabálni (2022.01.17.)


18-án reggel elérhetetlenné tette az előző napos videóit, mert túl sokat kotyogott ki részegen. Valószínűleg szaunázni ment meló után, aztán éjjel kirakott egy flokkot (hogyvolt), amit még a decemberi eseményekből ollózott össze. 23:32-kor (7 nap után) megjelent a fórumon (ahol egész nap az sg fórumos kommenteken mulattak a trollok), hogy boldozott üzenetekben elmondja: nem titokban készítette Tibiről a friss flokkban lévő felvételeket. 0:30 körül egy teljesen érdektelen live-ban folytatta a loopot kezében egy borosüveggel. 1 körül azzal ment el, hogy azon nyomban kivágja azt a jelenetet, amin látszik Tibcédesz kőművesdekoltázsa.