SoDI játszik

A Sodipedia wikiből

A SoDI játszik csatorna nem más, mint SoDI n+huszonharmadik YouTube csatornája, ahol a PS4 konzolja segítségével internetre közvetített gameplay tartalmai találhatóak. Ezeket a vlog (ejsd: flokk) csatornájával párhuzamosan készíti.


Előzmények - Avagy: Péjeshnétyh - Kejj!

SoDI még az egyik 2016-os mániás szakaszában találta ki, hogy neki a "bejlinyi lájfdéjndzsör" csillapítására muszáj hogy legyen PS4 konzolja. A mániás szakaszra az jellemző, hogy Endre ilyenkor a valóságtól lehetőleg legmesszebbre akar eltávolodni, hogy kudarcaival és egész életére oly jellemző bénázásainak következményeivel ne kelljen szembenéznie. Tehát ahelyett hogy milliós adósságait törlesztené, illetve az általa kifosztott családját segítené, ő ilyenkor azt gondolja hogy felesleges kacatokra kell elpazarolnia ("spórolnia") a pénzét.


Így például a 2016-os év novemberében megjelent Playstation 4 Pro konzolra, valamint csomó játékra, DLC-re, kormányra, váltóra, VR szemüvegre, billentyűzetre, egérre, és még ki tudja mire költötte a pénzét.

Pontosabban az általa elköltött pénz nem is a saját pénze. SoDI már Németországba menekülése előtt is erkölcsileg, mi több, jogilag kérdéses forrásokból szerezte azt a vagyonkát, amit aztán hamar két kézzel el is szórt. A felvett diákhitelét nem fizette vissza, a NAV-os, BKV-s, stb. tartozásait nem fizette meg, magánszemélyektől (úgynevezett "barátoktól" – vagy SoDI szóhasználatában NPC-ktől) kapott kölcsönöket, tartozásokat nem adta meg. A Rocskai család, akik hosszú évekig tartották el Recskaboyt a Pénzmentő Kft. Kolosy téri irodájában, szintén zűrös ügyletekből (a Quaestor ügy könyvvizsgálata) halmozta fel azt a pénzt, amiből aztán milliókkal finanszírozták SoDI dologtalan élősködését, ímmel-ámmal végzett nyelvtanulását, CV írását.


Ezekkel az aljas lehúzásokkal, lopásokkal alapozta meg németországi vagyonát SoDI. Szerencsére a karma nem ver bottal, ugyanis az ebül szerzett vagyonnak hamar a seggére is vert, mindenféle felesleges kacatot és főbérlői lehúzást finanszírozott belőle.

Németországban SoDI büszkén hangoztatja, hogy ottani alibi-munkájával 700.000 Ft a forintra átszámított fizetése (az ő szóhasználatában: "700.000 + fütyi" – amit ő talán ÁFA helyett használ, vagy ki tudja... Mindenesetre, mivel Recskaboy nem az ÁFA és adófizetési hajlandóságáról híres, a kifejezést úgy is értelmezhetjük, hogy adó helyett lófaszra lehet számítani tőle). Azonban ne gondoljuk, hogy berlini költekezéseit ebből fedezi (noha bőségesen megtehetné)!


A Corvinusra is olykor betévedt, pénzügyi zseni Recskaboy ugyanis Németországban agyba főbe váltotta ki az újabb és újabb hitelkártyákat, újabb és újabb pénzintézetektől vett fel hitelt (A Targo bank, Fidor bank, Consors Finanz, Advanzia bankokról biztosan tudunk). Hitelei így 2019 vége felé a 10 millió forintos eladósodottságot verdesik, amit nagyjából akkor tudna 5 éven keresztül visszafizetni, ha addig kb. folyamatosan koplal – na és persze nem hajítják ki a munkahelyéről, amire legbelül már minden egyes nap számít munkába menet.

Az egy-kétszer, de leginkább sose használt, felbontatlan játékok, elektronikus kütyük, "flokk fejszejelések" és hasonlók tehát valójában nem SoDI berlini fizetéséből mennek, hanem kivétel nélkül hitelből, hiszen a magyarországi viszonylatban soknak számító, de eladósodottsága mellett viszont elenyésző 700.000 (+fütyi!) fizetés gyakorlatilag teljes egészében törlesztésre megy. Ez tehát a shikerember pénzügyi receptje!


A játékokra visszatérve SoDI mindig törekszik arra, hogy lehetőleg azoknak a jóval drágább korlátozott, illetve Deluxe kiadásait (Lásd: Veccsdokkszh Kojd Edisün) vegye meg. A Horizon Zero Dawn megjelenésének idején is nagyvonalúan a gyűjtői kiadást vette meg, hogy a trolloknak fel tudjon vágni a játékhoz adott poszterrel, melyet ugyanolyan nagyvonalúsággal sikerült felcsapnia a nájkszöll odú falára.


A Wolfenstein II megjelenésekor egy újabb mániás szakaszba került, és eldöntötte hogy megveszi és végigjátssza az összes PS-re kiadott Wolfensteint. Ebből csupán a játékok megvételét sikerült teljesíteni, a végigjátszások természetesen Endre gamer skill-jeinek hiányából kifolyólag elsodikázódtak. Amikor pedig mégis indított egy-egy Wolfenstein stream-et, a trollok (mert hogy ki más lenne az összes nézője) kockásra röhögték magukat a "sztárprogramozó" down-kórosokhoz hasonlóan nehéz felfogásán, elégtelen finommotorikus képességein. Visszatérő poén lett a snecológusok körében, hogy a német katonák (Soldat-ok) már alig várják az újabb Wolf stream-et, hogy SoDI ismét bokánlőhesse őket (mert hogy célzási képességeinek ez lett állandóan az eredménye).

A dobozos játékok döntő része Endre saját bevallása szerint is BONTATLAN, megerősítve ezzel azt, hogy csupán élő adások alkalmával "nyomja". Egy régebbi videójában elmondta, hogy a PlayStation Network-ről addig 148 játékot vett meg (ez a szám azóta csak gyarapodott), többségükkel egyszer sem fog játszani. Mind fizikális, és PSN-ről letöltött tartalmakkal együtt a kb. 200 játékra elmondása szerint sikerült közel 1 MILLIÓ FORINT körüli összeget eltapsolnia, ebbe még nincs benne a konzol, és a többi kiegészítő, melyek egyenként százezer forintnyi, vagy afölötti nagyságrendű összegbe kerülnek.

coub.com/view/xb1ri


"(...)5) Playstation játékok kb. 1 millió. De most már minden megvan, ami kell, mostantól csak havi legfeljebb egy játékot veszek meg szerintem."

-sodika


Itt jön képbe a továbbiakban részletezésre kerülő kompetenciája. A hétköznapi emberben illetve a trollokban a fórumos megnyilvánulásokat, illetve SoDIt ismerve felmerült a következő kérdés:

Ha SoDI programozó, és a gépe egy viszonylag elavultnak számító 7 éves Acer laptop, valamint kellett neki az egér, és billentyűzet, miért nem inkább az értelemszerűbbnek számító új gépre spórolt, amivel képes lenne egyszerre gányolni, videót vágni és közvetíteni?


A válasz a SoDI által képviselt Csekonics Lifestyle-ban keresendő.

Egy hosszabb "soha többet nem írok ide" időszak után a fórumon Sodika további "bölcsességeket" osztott meg, melyek igen sokatmondóak. A trollok ismét megtudhatták, hogy a pénz nem létezik, illetve az ő életéből kimaradt 15 év játék, tehát teljesen jó, hogy az összes pénzét elfecsérli a felnőtt kötelességeivel való szembenézés helyett.


"Még anyám is megértette, hogy kimaradt az életemből 15 év játék, meg egyéb dolog, és ezeket be akartam hozni, de most már megvan. Ez természetes lelki folyamat.

A SoDI sem teljesen félisten, erősebben ember még.

Ergo gyarló. "

-sodika


SoDI, az e-sportoló

A videójátékoknál, főleg a minden korosztály igényeire szabott modern játékoknál fontos, hogy az embernek legyenek alapvető szem-kéz koordinációs képességei, pl: időben tudjon reagálni arra, ami a képernyőn történik, tudja egyáltalán irányítani a játékot.

A Snecológiai Tanszék és még az átlagember is egyetérthet abban, hogy SoDI teljesen kétbalkezes, amikor erről van szó. Vagy mindig is elképesztően béna volt, vagy pedig az embertelen életmódjának és alkoholizmusának tulajdonítható leépülésének köszönhető az az egészen szürreális mértékű tájékozatlanság és inkompetencia, amelyeket a közvetítések során mutat.


Íme egy kis ízelítő:


-Endre képtelen a PS4 irányítót használni. Menükben nem tud eligazodni, nem tudja, mikor melyik gombot kell megnyomni, hiába van kiírva a képernyőre. A kontroller analóg karjait is képtelen használni. A gameplay-ekben rendszeresen látható, hogy a játékos lefele néz, ami igazából már SoDItól megszokott színvonal, tekintve a seggfilmezős élőonlájnjait a Koppány csoportos időszakából.


-Az FPS játékokról alapvetően fogalma sincs. Lassan mozog, ami hatalmas hátrány egy reflexekre és gyorsaságra épülő játékműfajnál. Nem tud oldalazni, belerohan az ellenséges tűzbe. A CoD WWII kezdetén egyenesen az ellenséges tűzbe navigálja magát, és hiába írja a játék, hogy vonuljon fedezékbe, SoDI ezt figyelmen kívül hagyja, és rendszeresen meghal.

Még közelről is képtelen megölni az ellenfeleket és ha igen akkor rendszerint lábon (Soldat!), illetve vállon lövi őket. Nem képes célozni, valószínűleg a finommotorikus képességeinek teljes hiányának következményeként. Ha a háta mögül lő az ellenség, egy örökkévalóságba telik neki, hogy visszafelé pozícionálja magát, ezért szétlyuggatják.

Rendszeresen félrelő - a Battlefield 1 stream-ben vagy 100m-rel lő a Zeppelin mellé. A Wolfenstein Old Blood-ban túl nehéznek számított neki a normál nehézségi mód, ezért alapra állítva próbálta tovább nyomni, kevés sikerrel; Nem tudott elmenekülni egy náci robot elől, ugyanis képtelen volt átcsusszanni egy apró résen, mert pár méterrel folyton eltévesztette a célt.


-Autóversenyzős játékoknál képtelen kanyarokat bevenni, padlógázzal nekimegy a falnak/rossz irányba megy. A Need for Speed Payback-ben az első versenyt csupán 18-ik (!!!) alkalommal volt képes teljesíteni.

A féket kezelni nem tudja. A saját elmondása szerint egykor jogosítvánnyal és saját autóval rendelkező (de ezen hazugságokban mostanra lebukott) SoDI folyamatosan a kuplungot nyomogatja fékpedál helyett, csak a kommentfalas trollok erőszakos nyomására jött rá végül, hogy mindvégig rossz pedált nyomogatott.


-Idővel rájött, hogy képtelen a kontrollert használni, így beruházott az előzményben említett kütyükre, ezekből emlékezetes pl. a kormányhasználat. A Driveclub VR-nál az egyik kanyart olyan vérprofi módon sikerült bevennie, hogy 360 fokban sikerült forgatnia a kormányt, és szabályosan X-be álltak a karjai, ami a videón úgy néz ki, mintha egy kötélre csomó lenne kötve. Ilyenért már korai szakaszban is tockost osztanak ki az autósiskolás oktatók.

ulozto.net/!CjtXso4cnZxv/sodi-driveclub-vr-thrustmaster-t300rs-gt-kormany-mp4


-A váltóval képtelen megfelelő időben a megfelelő sebességbe váltani, helyette össze-vissza rángatja, mint a pitont szokta. Sebességet váltani kizárólag akkor tud, ha minden egyes váltásnál rápillant a váltóra.

A kormánnyal és a váltóval való szerencsétlenkedése olyan szempontból is vicces, hogy SoDInak állítólag a budai egyetemista évei alatt volt jogosítványa és kocsija, ami a fentiek fényében inkább egy gigantikus paródiarovatnak és angyalszárny kategóriának tűnik.


-Használatba került még a Playstation VR "űrlényszemüveg", ami az igazat megvallva sokat javított a "szilaj paripa" kinézetén. A Resident Evil 7 közvetítése során hányingere lett a szemüvegtől, amitől abbamaradt az adás, így kijelenthető hogy ez a spórolás is teljes "shiker" volt. Magát a 3D-s "kiterjesztett valóságot" sem igazán képes agyilag felfogni, néhány játéknál szabályos sokkot és pánikrohamot kapott a "fatászbika"


-A VR-t és PS Move együttes használatánál egy alkalommal még a játékot is majd 30 percbe telt ELINDÍTANI, amitől idegrohamot kapott. Rally-s és FIFA játékoknál előfordul, hogy EGY TELJES ÓRÁIG semmi másról nem szól a "köszvetyítyés", mint a menüben elveszetten bolyongó, a beállításokat normálisan soha beállítani nem tudó, össze-vissza szenvedő, és mindezek miatt hangosan anyázó Recskaboy-ról – miközben a nézők és a kommentfalas trollok arca gyakorlatilag a csernobili 4-es reaktorként olvad le a szekunder szégyentől.


SoDI rendszeresen ideggörcsöt kap attól ha valami nem úgy sikerül neki, ahogy akarta.

youtube.com/watch?v=Ehof1yK0Xa4&feature=youtu.be&t=72 youtu.be/Q6GysnEw1F4?t=18m48s

Ez úgy látszik a korábbi közvetítések alatt általános infantilis módon való röhécselést váltotta ki. Ilyenkor kurvaanyázik, nyöszörög, vadállat hangot hallat, melyet a trollok autista halálüvöltésnek vagy fókahangoknak neveztek el. A székhez vágja a kontrollerét vagy a tabletet, van amikor magát is üti, illetve hisztis kisgyerek arcot vág. Ami a leginkább képes kihoznia a sodrából az, ha az internetes kapcsolat elmegy köszfetyítyés közben.

youtube.com/watch?v=onJ6lzlnVFg


Egy már azóta privátba tett Prey stream alkalmával végig azon rágódott hogy bizonyos minőséggel nem képes közvetíteni mert beakad az adás, és SoDI vérprofi képességeinek hála az a live is folyamatosan beakadt.

www.youtube.com/watch?v=D5p7GnfgaPU


-Minden kisfiú kivétel nélkül focizott már az apjával, rokonaival. De még ha nem is valami húdenagy sportemberről beszélünk, a foci legalapvetőbb szabályait (les, szöglet, alapvonal, oldalvonal, a támadás iránya, a kapusmezek különbözősége, stb.) azért kivétel nélkül minden fiú ismeri. Nem úgy a nemi identitás tekintetében amúgy is kérdéses SoDI, aki a FIFA focis játék stream-elése kapcsán is tanújelét adta totális tájékozatlanságának.

A "köszfetyítyés" eleve azzal kezdődött, hogy egy teljes órán keresztül azt adta, hogy képtelen beállítani a kontrollert. Egy. Teljes. Órán. Keresztül. Végül nagy nehezen az egérrel való irányítást állította be (valószínűleg tévedésből, mert nem ez volt a cél. De hogy a mozdulatainak legalább valamilyen szinten engedelmeskedett a játékos, annak már úgy örült SoDI, mint Recskaboy a szamárfaszának).


A közvetítés utána a trollok teljes megdöbbenésére és szekunder szégyen-hegyeinek következtében úgy folytatódott, hogy SoDI képtelen volt megkülönböztetni a csapatokat, egyszerűen nem tudott rájönni, kikkel van ő és ki az ellenfél. Ez után rendszeresen a saját kapuja felé vezette a labdát, nem tudta a támadás irányát. Még jobban megzavarta, hogy az ellenfél kapusa a többi játékostól eltérő mezben volt, ami hasonlított a saját csapat színéhez – ez teljesen megzavarta PewDiePie2-t, hogy akkor végül is merre kéne támadni.

Az alapvető fogalmakat nem ismeri, nem tudja az alapvonal nevét, egyedül a 11-es pont derengett neki. A könnyű fokozatban végzett teljes szerencsétlenkedés során a saját botok néha gólt lőttek az ellenfél kapujába, ezt SoDI olyan vakkantó fókahangokkal, Süsü-hörgéssekkel és down-kóros gólöröm-tánccal nyugtázta, hogy a stream nézői azonnal az elmegyógyintézetet szerették volna tárcsázni.

Sikertelensége és az elégtelenül beállított irányítás miatt hamar meg is unta a FIFA játékot, és mivel a menüben sem igazodott el, értetlenkedve konstatálta, ki az a hülye, aki egyáltalán pénzt ad ki egy ennyire szar játékra (például az, aki a Deluxe Edition-t vásárolta meg, noha még egy sima meccset elindítani is képtelen). Természetesen a játék (és annak szarul beállíthatósága) volt a hibás.


-Endre rendszerint tanácstalan, amikor játékokban kell tájékozódnia vagy a legcsekélyebb, 8 éveseknek is könnyen felfogható dolgot értelmeznie. Ezt rendszeres "Gye eszty mosty hotyan jehety?", illetve "Ény eszt nyem éjtyem" kiáltásokkal adja tudtára a nézőnek, amelyek azóta új sodizmussá váltak. Pl: Last Guardian közvetítésénél képtelen kitalálni a játék legelején, hogyan kell továbblépni, ezért YT-ról nézett inkább gameplay videót, de így se jutott jóval előrébb.


-Ha azonban a legcsekélyebb siket is eléri a játék folytán (ami még egy 8 éves játékosnak is nem hogy cél, hanem a legalapabb alap lenne), pl. kivételesen nem utolsó helyen fut be egy autóversenyen, nagy nehezen beszerencsétlenkedi a labdát (ő vagy a bot) az ellenfél kapujába, félórák elteltével sikerül végre beállítani egy teljesen alapvető opciót, 25-ödszöri próbálkozás után túljut a tutorial szinten, stb., az teljesen felspannolja a fogyatékost. Ilyenkor kezdi a töredezett fogú creep fejével hörögni, hogy "én fatyok az isten!", viháncol, énekel, autista fókahangon vakkant párat, a spagetti karjait lengeti, T-Rex állásban lévő kezeivel próbál tapsolni, rendkívül erőltetetten próbál táncolni (pontosan úgy mint a Fórizs Eszterrel Mésztelepen táncolós videón) – és természetesen nagyokat kortyol az elmaradhatatlan sörből.

Még egyszer hangsúlyozzuk: mindezt olyan dolgokra, amit egy óvodáskorú játékos két elfojtott ásítás között, kb. 1 perc alatt teljesít.

youtu.be/LAPKsvn7mTg?t=1m53s


-Ami még szomorúbb hogy ezekből a videókból derül ki az a tény is, hogy a C-23-as szinten nyelvtanuló SoDI még mindig semmit nem tud németül, angolul pedig még annyira se. Egy időben megpróbált angolul, illetve németül beszélve közvetíteni, ezen videók ugyancsak a szegényes idegennyelv-tudását támasztják alá.

www.youtube.com/watch?v=CV4jG6PaCZw

www.youtube.com/watch?v=83cwoKOEofw


-Az élő adások röhejes aspektusaitól eltekintve SoDI sajnos azt is tudja, hogyan menjen az ember agyára – már ha a felsorolásban szereplő dolgok ezt nem tették volna meg.

Egy karizmatikusabb játékos kommentárja nagyon sokat hozzátesz egy adáshoz. SoDInak gőze nincs arról, hogyan legyen (nem ironikus módon) szórakoztató, ezért kommentárja a nézők számára még irritálóbbá teszi a közvetítéseket (Pl: A versenyzős játékoknál 5 éves hülyegyerek stílusban próbálja meg a kocsi hangokat utánozni / nénizik, bácsizik, stb.) - egy újabb indok arra, hogy vajon miért nézik kevesen a csatornát.

Az élvezhetetlenséghez az is hozzátesz, hogy SoDI borzasztóan dadog és selypít. Szinte képtelen magát beszédhiba nélkül kifejezni verbálisan. A snecológusok ezt is SoDI leépülésének bizonyítékaként tartják számon. Próbálja tettetni, mintha élvezné a játékot, a beszédstílusából és arckifejezéseiből azonban az ellenkezője sugárzik, és az átlag néző számára ez eléggé szemet szúr. Ez nagyrészt azért is van, mert SoDI képtelen beleélnie magát a játékba. Endre testbeszéde azt is elárulja, hogy a való életben egyáltalán nem az az arrogáns, nagymenő budai úrifiú, akinek a neten mutatja magát, inkább egy rendkívül bizonytalan kisember benyomását kelti.


-SoDI továbbá nincs tisztában alapvető illemszabályokkal. Rendszeresen bedurrant, belebüfög a kamerába, eszi a fülzsírját/taknyát, stb.

coub.com/view/x76oj


Az internetes streamereknek hála a nyolcadik generációs PlayStation konzolba beépítették a share funkciót, amivel a játékosok képesek élőonlájn közvetíteni. SoDI maximalista hozzáállásából kifolyólag ez csupán főszabályként jó, ezért neki bizony gépről kell streamelnie, valószínűleg egy game capture eszköz segítségével az Acer laptopjára. De ez fennakadásokkal jár mind a gép kora, mind a festett néger főbérlő internetkapcsolatának korlátai / Herr Schreck, a nájszköll odút kiadó ogre router kihúzogatásai miatt. Ezért SoDI egy újabb mániás szakaszában kitalálta, hogy neki bizony streamer gép kell, de Recskaboy időközben megrendült hitelkeretének okán az ötlet viszont azóta is el van sodikázva.

www.youtube.com/watch?v=8aDpKhAho9Y


A csatorna eredményei

A fentebb részletezett bénázásokból kifolyólag csupán a trollok nézték röhögés céljából az adásokat. Egyszer egy valószínűleg amerikai néző is odatévedt, aki egykedvűen leboxosozta az inkább auschwitzi fogolyra emlékeztető SoDIt. Egy időben a trolloknak feltűnt, hogy a nézőszám magasabb, mint amennyi általában szokott lenni. Többen azt kezdték ecsetelni, hogy SoDI indiai nézőket vett magának, hogy a nézőszámot gyarapíthassa. Később kiderült, hogy csupán egy újabb tréfáról van szó: egy troll felfedte a fórumon, hogy Endrének kínai nézőket vásárolt. Azt az illúziót próbálta kelteni benne, hogy akárkit is érdekel a trollokon kívül amit a YT-csatornáin művel. Miután erre fény derült, Endre azóta jóval közömbösebb módon közvetít, valószínűleg Depresszió Dezső hatására.


A trollok aztán elkezdték számára kínzó kérdésekkel felkérdezni SoDIt a chatfalon. Erre Sodika válaszlépése az volt, hogy soderátornak tette meg Kisborost és Tajgetoszt, a Sodiverzum további két, fórumra rendszeresen kommentelő retard tagját. Ők a chatfalat a trolloknak (és egymásnak) való válaszolgatásra, valamint a nem SoDI-párti nézők kitiltására használták, ezzel tovább csökentve a nézőszámot. SoDI később egyes adásoknál letiltotta a kommentelést.

Később a retard soderátorok is eltünedeztek a stream-ek alatt, így SoDI chatfala ismét a trollok játszóterévé vált – nem egyszer sokkal szórakoztatóbb és viccesebb műsort rendeztek, mint maga SoDI a stream-ben.


Egy alkalommal egy Snecologia_docens név alatt futó snecológus konkrét Snecológia Tanszéki vizsgát rögtönzött magán a chatfalon, egyfajta kvíz formájában a Gravel játék közben. A falon kérdéseket tett fel SoDI életéből és múltjából – nyilvánvalóan a lehető leginkább kompromittáló témákban, a nézők pedig válaszolhattak rá. A leggyorsabb válaszadó 1 pontot kapott.

A "mingyenty a nyézőkért" mentalitást képviselő SoDI-ról csak annyit, hogy az egészből szinte semmit nem vett észre a teljes stream folyamán. Ennyire foglalkozik ő a nézői reakciókkal, kommentekkel és magukkal a nézőkkel.

A következő adás alatt Snecologia_docens megismételte a kvízt, ezúttal új kérdésekkel. A nézőket és a trollokat összehasonlíthatatlanul jobban szórakoztatta a kvíz, mint SoDI "köszvetyítyése". Ezen második alkalommal már a recskásnak is feltűnt, mi folyik a kommentfalon. Teljesen elképedve, bamba ábrázattal, percekig némán figyelte, hogyan szórakoztatják egymást a trollok. Utána pedig dadogó, erőltetett, kínos röhögcséléssel és nyenyerészéssel próbálta ismét magára terelni a figyelmet, sikertelenül. De pontosan látszott rajta, hogy képtelen feldolgozni, hogy a saját csatornáján is ellopják előle a showt.


Önértékelési zavarára jellemző példa, hogy a kvíz miatt odasereglett trollok növelték a nézőszámot, amit SoDI saját kvalitásainak és technikai felszereltségének tudott be. Hiszen nyilvánvaló, hogy a nézők arra kíváncsiak, hogyan állítgatja hosszú perceken keresztül a pedálok kameráját...

Majd amikor a kvíz végeztével ismét megcsappant a nézőszám, SoDI úgy vélte, mindez csakis a hangminőség miatt lehet: "Erre jött 40 ember hogy beállítottam a lábkamerát, de elmennek, mert rossz a hangminőség"


A csatorna legnagyobb érdeme viszont az, hogy pontenciális snecológusjelölteknek is felkeltette az érdeklődését. A Tomcat-botrány miatt a fórumon már egyszer szóba került Podkedd egyik tagja válogatásvideót (youtube.com/watch?v=Q3E-VOaCN68) csinált SoDI emlékezetes livestream pillanataiból.

A naiv videós viszont azzal nem számolt, hogy epikus retard-troll kommentháború fog kialakulni a videó alatt. Amint a trollok tudomást szereztek a videóról, elkezdték a tényfeltárást. Erre Endre két balkeze: Tajgi és Kisboros elkeseredett válaszolgatásba kezdett, amelyeknek tartalmáról annyit, hogy a videót feltöltő Agropandának (eki előtt eddig ismeretlen volt a retarduniverzum) egyből lejött a Molnár F. Árpád kapcsolat.


Ezen túl SoDI nem várt ismertséget szerzett a Magyar Youtube Trash Rajongók Facebook csoportjában is. Nevetséges pillanatai, szánalmas vergődései a csoportban is terjedni kezdtek – amire SoDI maga is megjelent a csoportban és a tőle megszokott nagyképű arroganciával és szokásos önértékelési zavarral nyilvánult meg: "Faszér' én vagyok majdnem az összes felső bejegyzés a csoportban? Meghülyültetek? Én nem vok trash. :)"

Több se kellett a trash rajongóknak, azonnal osztani kezdték a nagypofájú Endrét és természetesen elég hamar odataláltak a sodifórumra is. A fórumos snecológusok örömmel osztották meg tudásukat Recskaboy színes múltjával és jelenével kapcsolatban, amit a lelkes Facebookos közösség tüstént SoDI felkérdezésére használt fel. A kényelmetlen helyzetbe került gnóm azonnal visszavonulót fújt.

A történtek hatására a Magyar Youtube Trash Rajongói csoport egyre több tagja kezdett érdeklődni a snecológia iránt, megdöbbenve kezdett feltárulkozni előttük a snecológiai tanulmányok előzőleg sosem gondolt mélysége és komplexitása.

A Snecológia Tanszék és a Facebook csoport kooperációja végül együttműködési megállapodás képében csúcsosodott ki.

Az eredmény: sok potenciális troll-jelölteknek kelti fel az érdeklődését a Sodiverzum, azaz: újra Sodikáék vesztettek.


Összegzés

Kiderült, hogy a korábban erőmű számítógéppel hencegő SoDI egy újabb dologhoz nem ért. Ő kvázi egy magyar DSP-vé vált, akit egyáltalán nem is érdekelik a videójátékok, csak a vetítés. Nem képes olyan videójátékokkal easy módban sem végigjátszani, melyeket általános iskolás gyerekek röhögve végigtolnak. Az egész csupán a trolloknak való menőzés volt, illetve "lájfdéndzsör-elhárítás", és valószínűleg sikerült újabb adósságokkal gyarapodnia a "spórolások" által.