Szilveszteri púp-pinyáta (2021)

Innen: Sodipedia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Ha valaki nem tudná, a pinyáta (piñata) egy Mexikóból származó gyerekjáték, filmekben is gyakran szerepel. Valamilyen papírból készült állatfigurát megtöltenek édességgel, cukorkákkal, apró ajándékokkal, majd fellógatják a fára, a bekötött szemű gyerekeknek pedig egy bottal kell püfölni a figurát, hogy szétszakítva kinyerjék belőle az édességet.

2021-22 szilveszterére a linzi hazaárulásából ideiglenesen Magyarországra tért vissza SoDI és live-ban közvetítette az eseményeket. A folyamatos bicskanyitogató fölényeskedésein felhergelt snecológusok már régóta fenték a fogukat, hogy ütőtávolságba kerüljön a pedofil, nőverő korcs, így az élő közvetítést lekövetve többen is pinyátát játszottak a púpos dromedáron, ami csak amiatt nem volt teljesen tradicionális, hogy a snecológusok legnagyobb bánatára nem lett az első fára felkötve.


Videós összefoglaló a legfontosabb szilveszteri eseményekről ITT. Alább pedig pontokba szedve a főbb események:

  • Szilveszter napján Addaboy liveban felhívta Sodi-t, ekkor megtudtuk hogy Golda nem szívleli a Merci-s bandát: "Ezzel a bandával nem vegyülsz" és elmentek valahova ketten.
  • Pár óra múlva indult a live amiben láthatjuk Endrét amint megérkezik a Keletihez.
  • Egy ex trashcsoportos hívta meg Pestre, akinek a képét megmutatva Golda megengedte Sodinak hogy elmenjen vele Szilveszterezni
  • A vonaton két srác felismert a Púpos korcsot és nagy "rajongásba" kezdtek aminek Sneci nagyon örült.
  • A vonatról leszálva találkozott Árpáddal, az extrollal és elindultak a város szórakozónegyede felé, út közben kibeszélték az év nagy történéseit:
*Tibit azért nem tudta megdugni mert fáradt volt (később azt állította hogy ez amúgy Tibi hibája mert be volt baszva)
*Merciék nem jönnek Szilveszterezni mert lázasak (Lehet Covid)
*Egyszer mikor McDonalds-ba mentek Jutkáékkal nem engedték be még őt sem, az indoklás pedig: "Azért Sodika mert köcsög vagy"
*Egyik pillanatban azon gondolkozik hogy csábítsa el Májast Tibitől, aztán meg azon gondolkozik hogy "Ölelje vagy üsse-e"
  • Miután megérkeztek a kocsmába Árpi bement piáért, Sodi leült és fel akarta hívni Kozmát, rögtön mikor elővette a tabletjét megjelent Májas, a trash mumus és valamilyen piros porral megszórta a Púphalmaz vekni fejét.
  • Sneci bement a mosdóba és elkezdte lemosni magát, amiért a takarító megszólta és majdnem lehúzta Sodit 10 rúgóval "kártérítés" címszó alatt (Lehet ő is látta a múltkori live-ot mikor Sodi úgy osztogatta a 20-asokat mint a szórólapot)
  • Ezután jött egy névtelen troll aki eléggé rendesen felkérdezte a Púpost a Gammer-nél történtekről, pontosabban a családfelgyújtós fenyegetős dolgokról.
  • A vicc az egészben az hogy még a Púpnak állt feljebb, és véleménye szerint az igazi tettesnek tényleg fel fogja gyújtani a családját mintha teljesen jogos lenne.
  • Kis idő múlva ismét megjelent az előbb említett troll és nyakon öntötte a Bunkibankárt egy kis sörrel, az első livenak ekkor lett vége de nemsokára indult is a 2. hiszen régen volt ekkora nézettsége a Púpszászi szökevénynek

2.live:

  • A kocsmából indult pár perccel az első lelövése után. A troll felkérdezi Endrét aki erre a tőle ismert módon hetyetyézik és kikerüli a válaszokat.
  • Miután rendkívül kulturált módon bement a férfi vécébe kamerával, eléggé fenyegetésnek hangzó beszédet ejtett meg Májasnak a kocsija megkarcolásáról. Nem sokkal később átmentek az NBER bárba ahol folytatódtak az izgalmak.
  • Egy random arc adott nekik egy üveg pezsgőt és Sodi oda-vissza volt emiatt.
  • Ezután tisztázós részleget tartottak, és megbeszélték a Mercis ügye, miszerint igazából Merci a videó elkészülte után bocsánatot kért Soditól mivel Tibi részegen nem képes senkivel sem... khm nemi aktust létesíteni
  • Szó esett a jól ismert kikockázott képekről is amik Sodi szerint "teljesen ártalmatlan nudista képek amiken nincsenek életkor megjelölések"
  • Párszor még lejtett a Korcs egy két csodásan megkoreografált táncot, a szokásos down-kóros jegesmedve stílusával
  • Odaverődött hozzájuk egy random társaság, a streamben sok értelmes dolgot nem lehet kivenni a szövegből, egyrészt a hangos zene miatt, másrészt mert Sodi ült legtávolabb a kamerától, de itt nagyon sok érdekes dolog nem is történt
  • Egy kis idő múlva kiment a bárból az utcára hogy megnézze mivan Árpival, aki éppen vitatkozott pár random arccal hogy valamelyiküket leöntötte sörrel. Amint kiment Sodi Árpi szétcseszett egy poharat és mentek a vitatkozások
  • Sodit ismételten bekóstolták a kamerázása miatt, sőt később az egyik pillanatban valaki az arca felé löttyint a sörével, szakad egyet a live, és mire visszajön a Puha Slag arca, szemüvege és kabátja nedves, tehát nem nagyon nehéz kitalálni mi történt a két képkocka között mégis rendkívül fájdalmas veszteség
  • Ezután már majdnem nem engedik vissza a gyökeret a kocsmába, őt végül beengedik és amint lerakja a kamerát Árpihoz hogy elmenjen valahova, Árpit kidobják (mint később kiderül kitiltják) a helyről mert visszanézték a felvételeket és bebizonyosodott hogy ő öntötte le sörrel valamelyik random srácot akivel kint vitatkozott
  • Ezután tart még a live egy ideig de már tényleg alig lehetett hallani valamit és teljesen érdektelen lett a bárban tartózkodás maradéka azt leszámítva hogy megjelent egy régi ismerős aki úgy beoltotta Sodit hogy csak füstölt.
  • Miután a púp Sodiként mutatkozott be, a hölgy visszakérdezett: "Te vagy a Sodi aki Pedofil, nem?"
  • Nem sokkal később elindult a Keleti felé, azért még belefért egy Közterületen hugyozás, valamint a vemhes fókahangok folyamatos hallatása annak örömére hogy van még egy üveg pezsgője.
  • Már majdnem a Keletinél járt a Púphalmaz amikor utolérte Árpi, aki konkrétan majdnem elsírta magát és úgy kérdezte fel Sodit hogy miért baszatta ki a kocsmából, miért nem ment ki, és hasonlók.
  • Sodi erre meghívta Árpit egy vacsorára (de romantikus), és később a vonaton a vacsora mellett hozzátette hogy szívesen meghívja az új Mátrix filmre is. (Vacsora és mozi, csak megjegyezném hogy ezek a tipikus első randik)